Ballagási búcsúbeszéd 2012

Tisztelt Igazgató úr, kedves tanáraink, diáktársaink, szüleink, vendégeink!

Sok szeretettel köszöntjük Önöket a 2011-2012-es tanévi ballagási ünnepségén. Ismét eltelt egy év és eljött a búcsúzás pillanata. Tavaly m g mi gyűjtöttük a rengeteg virágot, díszítettük a ballagók osztálytermét és a folyosókat.

Most újra itt vagyunk, de mi vagyunk díszben, virágok, ajándékok között. Mikor megkaptam ezt a megtisztelő feladatot, napokig gondolkoztam, hogyan fogok minden szépet és jót, a sok közös emléket egy rövid ballagási beszédben elmondani.

2008 augusztusában 28 gyereket hívtak össze egy 3 napos táborba, hogy ismerkedjenek egymással és leendő iskolájukkal. Az újaknak sok küzdelemmel kellett szembenézni, hiszen a meglévő, már jól összeszokott 8. osztály nem igazán akarta befogadni őket. A 10.-es osztálykirándulás azonban változást hozott mindenki számára. Kezdtek megnyílni egymás előtt az emberek, és a nyári franciaországi utazás után egy jól összecsiszolódott 11.-es osztály kezdte meg a tanévet 26 tanulóval. Ez az év sok feladatot hozott számunkra, melyeket csak együtt, egymással összefogva tudtunk megoldani. A gólyabál, a szalagavató, a Csokonai-napok és az első Diákkoncert megszervezése nagy kihívás volt számunkra, de az akadályokat sorra könnyedén leküzdöttük. Majd az utolsó osztálykirándulás során tudatosult bennünk, hogy már nincs sok vissza a diákéletből.

Elkezdődött az utolsó tanév, és mi azt vettük észre, hogy a Szalagavatónkon velünk szemben már a 11.-esek állnak, a szalag pedig már rajtunk van. Az este folyamán egy nem hagyományos bécsi keringővel nyitottuk meg a MI bálunkat. Aztán sorba követték egymást az események: az utolsó Karácsonyest, a felvételi lapok kitöltése, az utolsó Farsang, az érettségire jelentkezés és az utolsó Csokonai- napok.

Ezzel egy időben elkezdődött a búcsúzás is. A 12.-es Zenekarosok megkapták a várva-várt ajándékot: a sárga csokonais pólót. Egyre jobban szorított minket az idő, s akárhányszor véget ért egy közösen eltöltött nap, egy buli vagy egy fontos esemény, mindig ez a dalrészlet járt a fejemben:

„Törölköző teniszütőkkel,

Játék mackó, ami az asztalon pihen

Gondoltam nagyon rossz lesz, de

Azt még én sem tudtam, hogy milyen

Pont attól elszakadni, aki

Megpróbált annyit adni, remélem

Egyszer talán még megköszönhetem.”

És most itt állok és megköszönhetem.

Kedves szüleink, tanáraink! Köszönjük a sok bíztatást és támogatást, amit a diákévek alatt kaptunk. Köszönjük a 4 év kitartó és áldozatos munkáját, a felkészítést az érettségire. Köszönjük, hogy megtanítottak tanulni, megtanítottak nyitottnak lenni a világ dolgaira, és arra, hogy a mai rohanó világban egymásra odafigyelő, érző emberek tudjunk maradni. A felelések, dolgozatok, a házi feladatok ugyan az iskolai évek „árnyasabb oldalát” jelentették, azonban ez az „árnyasabb oldal” teremtette meg továbbtanulásunkat és bizonyára hasznunkra fog majd válni az érettségin. Nem felejtjük el a mindig jó hangulatban telt Zenekaros kiszállásokat sem.

Kedves diáktársaink, alsóbb évfolyamos barátaink! Az elkövetkezendő évekre nektek sok kitartást, sok közös élményt kívánunk. A velünk együtt eltöltött pillanatokat soha ne felejtsétek el!

Kedves osztályom!

Kívánom, hogy mindannyian sikeres érettségi vizsgát tegyünk és mindenkit oda vegyenek fel, ahova a szíve a legjobban húzza. Az évek során kötött barátságunk remélem egy életre szól, mert

„attól, aki fontos, attól, ami jó NEM AKAROK ELSZAKADNI!” Végezetül mindig szeretettel gondolunk vissza az itt eltöltött évekre, és büszkék vagyunk arra, hogy a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjai lehettünk. A 12. A osztály Arany János soraival búcsúzik: „Útjaink százfele válnak,

De szívünk egy célért dobog,

Nekivágni a küzdelmes mának, S épít karunk egy szebb holnapot.”