Ugyanúgy..

A nyári néptánctábor vezérigéjéről (1Móz 26,18)

"Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében ástak, de Ábrahám halála után a filiszteusok betömtek; és ugyanúgy nevezte el azokat, ahogyan apja nevezte őket." - olvassuk a Mózes első könyvében(1Móz 26,18). Kútra, vízre Izsáknak ugyanúgy szüksége volt, mint volt apjának, Ábrahámnak és lett utána utódjának, utódjainak. Az ősi kutak, melyek - talán itt és most nem is fontos, hogy miért és hogyan - használhatatlanná váltak, ugyanúgy adták az életet jelentő vizet a következő generációnak, az utódoknak, a föld új gazdáinak.

Találóan elgondolkodtató kép már önmagában is, de Izsák, a fiú, az utód még ennél is többet tesz: ugyanúgy nevezi el a kutakat,ahogyan voltak. Visszaadja a nevüket, önmaga és mások számára is egyértelművé teszi: ha volt is szünet, kieső idő, ha volt is úgy, hogy nem használták, vagy nem úgy használták, a kút maradt az,ami. És a neve is. A jelentése is.

Így ad tisztességet a múltnak, és benne a saját jelenének Izsák. Így mutat rá, ebben a látszólag hétköznapi cselekedetben is az Isten kiválasztásának érvényességére. Azt mutatja meg, hogy mindaz,ami Isten kegyelméből az ősök számára ajándék volt, örökségként ajándék a jelenben is.

Ez az ige és mindaz, amit gazdag jelentésében üzenetként hordoz, vezérigeként magyarázza azt a szándékot, mely létrehívta a Csokonai Református Gimnázium néptánctáborát.

A ma élő generáció, itt és most a tábor szervezői és reménybeli résztvevői, hálát adunk az Istennek a több mint két évszázados iskoláért, megköszönjük Neki, hogy ma is él és erős a Csurgón alapított ősi iskola. E mellett pedig mindannyian tisztelettel adózunk a magyar nemzet hatalmas kultúr-örökségének úgy, hogy életre keltjük, ugyanúgy nevezzük és használjuk azt, amit örökségként, értékként őseinktől megőrzésre, továbbadásra kaptunk.