Ballagási búcsúbeszéd

Tisztelt igazgató úr, kedves tanáraink, diáktársaink, szüleink; Tisztelt vendégek!

Nehéz szívvel állok itt most önök előtt, hiszen arról kell beszélnem, ami véget ért, ami elmúlt, s a végzős osztály nev ben méltóképpen búcsúznom a csurgói református gimnáziumtól, ami 8-6 illetve 4 évig adott otthont tanulmányainknak.

Nehéz most a szavakkal játszani, olyat mondani, amit kell, ami szép, s valami olyat, ami örökre megmarad bennünk.

Az emlékek mindenképpen; a barátságok, az osztálykirándulások, a Csokonai napok, a külföldi utazások, a karácsonyestek, az áhítatok, az év végi vizsgák lelki-fizikai-érzelmi megterhelései, a néhai dolgozatelhalasztások vagy éppen a témazáró dolgozatok idegtépő percei. Ezek mind-mind olyan pillanatok, amiket sosem felejtünk majd el.

Rendkívül sokszínű osztály voltunk, akik ha nem is mindig a legnagyobb lelkesedéssel, de kaphatóak voltak minden iskolai programra. Ha kellett énekeltünk, rajzoltunk, de vannak sportolók is: kézilabdások, kosárlabdások és focisták is közöttünk. Szívesen gondolunk vissza a zenekaros élményekre, a fakultációkra, az RKTDK-kra, a Dióhéj szerkesztőséges délutánokra, valamint az előző tanévben az általunk szervezett rendkívül jó hangulatú gólyaavatóra.

Nem, nem voltunk tökéletes közösség, ha kellett vitatkoztunk, veszekedtünk, de ezek mind-mind csak ideig-óráig tartottak, s múló hóbortjaink, szeszélyeink tengerében idővel elapadtak.

Tavaly novemberben, a szalagavatón mi, e 23 gyermekfelnőtt, felnőttgyermek bécsi keringőnkkel betáncoltuk magunkat az „igazi” végzősök sorába, s attól a naptól kezdve egyre csak peregtek a napok, amire az általunk büszkén viselt szatén szalag emlékeztetett minket szüntelen. Februárban továbbtanulni jelentkeztünk, majd óriásléptekkel, szinte egy szempillantás alatt érkezett meg az április, a tablónk, szerdán szerenádozni mentünk, csütörtökön a ballagási főpróbán vettünk részt, tegnap az utolsó „rendes”, középiskolás napunkat töltöttük el, ma pedig itt vagyunk, útra készen, hogy nekivágjunk hatalmas álmainkkal és vágyainkkal a világnak, s belépőt kérünk a nagybetűs ÉLET-be.

Most, ha visszatekintünk az útra, amit együtt tettünk meg, akkor már látjuk, hogy mennyi mindent tanultunk az elmúlt évek során... Sok mindent megharcoltunk, átéltünk, talán olyan dolgokat is, amire nem számítottunk egyáltalán. Úgy lettünk barátok, hogy észre sem vettük, s egy olyan közeggé váltunk, ahova jó volt reggelekorán megérkezni, s mindig volt kihez szólni. Nagyratörő gondolatokkal, csupa-csupa gyermeki őszinteséggel és naivitással csodálkoztunk rá a világra, s szárnyainkat próbálgatván, bontogatván értünk egyre felelősebbé, egyre megfontoltabbá egymás szeme előtt. Mindannyiunk emlékezetében örökre ott fognak maradni a csurgói református gimnáziumban töltött évek, s az osztályunkkal kapcsolatos emlékek.

Szeretnék köszönetet mondani az osztály nevében tanárainknak, akik áldozatos munkájukkal és fáradozásukkal értünk dolgoztak, még ha ezt nem is mindig így éreztük, s mindvégig segítettek, mellettünk álltak, ha megtorpantunk vagy elakadtunk a tanulás vagy az élet útvesztőjében. Külön köszönettel tartozunk osztályfőnökünknek, Péter Emőkének, aki mindig szakított ránk időt, ha hozzá fordultunk gondjainkkal, örömeinkkel, valamint pótosztályfőnökünknek, Bicsáki Eszter tanárnőnek, akire szintén mindig számíthattunk.

Kedves diáktársaink! Nektek mi mást kívánhatnánk, mint kitartást és szorgalmat az elkövetkezendő évekre? Öregbítsétek iskolánk hírnevét, ahogy mi is tettük és becsüljétek meg az itt eltöltött éveket!

Nekünk most már menni, indulni kell...

„Lehet, hogy gyenge még a hangunk,

Lehet, hogy léptünk még bizonytalan,

De indulunk: a szépet, a jót akarjuk

S érezzük, hogy hitünknek szárnya van...”

Juhász Gyula idézetével ezennel búcsúzik a 12.A osztály.

Haris Hedvig Zsófia

(Elhangzott a ballagási ünnepségen, a csurgói református templomban, 2011. április 30-án.)