Egy angyal lelkében megélt keresztség

 Egy "angyal"egyetlen különlegességének tartotta kereszteletlen gyermeki testét és mégis sziklaszilárd hitét valamiben. Bár volt amikor szégyellte felvállalni, hogy körülötte mindenki tartozik valahova s ő még mindig nincs beirat ozva egy templomba sem, nagy bánatára, pedig úgy szerette volna, ha egy hasonló közösség tagjaként élhette volna életét. Egy nap elkerült egy vallásos iskolába ahol kilógott a sorból. Sokáig nem érezte magáénak ezt a közösséget. A hittan órákon csodálkozva figyelt. A neki még idegen történetek tanulságai sokszor magába tekintésre késztették, és elkezdett egyre többször befelé is nézni. S ezeken az órákon elhangzott szavak otthon is visszacsengtek, s a rég nem használt biblia is lekerült a polcról, a sok megválaszolatlan gondolat foglalkoztatta minduntalan. Nem értette a sok kérdést, hogy - akkor mi is hittel élni?! Ekkor egy bölcs ember a vállára tette a kezét, s a sok megválaszolatlan kérdéssorozat kezdett megszűnni. Mert ha nem is mindig a kérdésre választ, de egy körülfogó képet mindig kapott, amire támaszkodhatott. Az angyalka zaklatott lelke már nem háborgott úgy, mert megérintették a szívét. Kötődni kezdett a hittanórákhoz, mert egyre jobban érdekelte a vallás, a lelkek és az a közösség, amit már a magáénak érez. S elérkezett az a nap, az a pillanat, amikor bizonyságot tett róla, hogy ő készen áll arra, hogy tanulja, ismerje és értelmezze az igét. A keresztséget jelképező víz a fejére került, s lelke is mélyen beszívta, mint egy tizenhét éve szomjazó virág, ami három csepp víztől és a szavak napsugarától újra pompázott. Az angyalka hazatalált. Tudta és érezte ott van, ahol lennie kell, megnyugodott. Még most is ott van és sok szeretettel ad hálát azoknak az embereknek, akik hozzásegítették, hogy elérje ezt a megnyugvást lelkében. Cserébe mindent megtesz, hogy kiérdemelje ezt a megtiszteltetést.