A róka és a szegényember
Volt egyszer egy róka-móka, aki olyan éhes volt, hogy már nem is érezte a gyomrát, nem tudta megkülönböztetni, mikor nyikorog az ajtó, s mikor korog a hasa! Járkált fe s alá az odújában, hátha egy falásnyi ennivalót talál. Mindhiába, olyan üres volt a kamrája, hogy csak úgy kongott az ürességtől.
- Hohó, és a ravaszságom? – pödörte meg a bajuszát.
S mivel a ravaszságot egymagába megenni nem lehet, hát fogta magát a róka, s kiírta az odúja fölé nagy betűkkel: ELADÓ A RAVASZSÁGOM!
Azzal, mint aki jól végezte dolgát, lefeküdt, s várakozott. Várta a vevőt. Jött is nemsokára egy szegény- ember.
Látja a rókát, ahogy henyél.
- No hiszen, ennek a rókának jól megy a sora. S nini, még eladó portékája is van.
Megkérdezi a rókát a szegényember:
- Mondd csak, te vén róka, hogy adod a ravaszságod?
A róka sunyított, morgott magában, hogy miért éppen egy szegényembert vetett erre a sors.
- Drága portéka ez, nem tudod megfizetni.
- Mi az ára?
- Öt kövér tyúk és egy kakas – dünnyögte a róka, közben nagy éhségben nyelte a nyálát.
- Ennyit nem tudok adni, akkor inkább másnak hagyom a szerencsét.
- Várj csak, te szegényember – nyájaskodott a róka -, mit kínálsz érte?
- Egyetlen egy kendermagos tyúkom van, azt odaadom – azzal megemelte a kalapját a szegényember. – Ha tetszik a vásár, estére gyere el hozzám. Hármat kopogj az ablakon, s csak azután ugorj be! De a ravaszságod otthon ne hagyd! - nevetett a szegényember.
Ment a róka, hogyne ment volna. Kopogott hármat, s már ugrott is. Ugrott bizony, be egy agyonfoszlott zsákba, hogy a szegényember elvihesse a szűcshöz. Mert a szűcs a róka szép bundájáért jó sok pénzt ad. No de ez a szegényember annyira szegény volt, hogy a zsákjának nem volt feneke. A róka kiesett belőle, s uzsgyi úgy szaladt, hogy nem érte a lába a földet.
Így történt, hogy a róka megtartotta magának a ravaszságát, a szegényember pedig maradt a tanulsággal: nem elég okosnak lenni, az okossághoz folt nélküli zsák is kell.
Fábián Imre meséje
Az aranyág meséi
Szent István Társulat
Budapest