Az utolsó pillanat

2010. január 5-én, útra keltünk, hogy találkozhassunk a Mikulással. Azt gondolhatnánk, hogy ünnepek után nincs mit keresni Nagykarácsonyban. Ez nem így van. Még az ün ep különleges hatása alatt, amikor már azt hinnénk, hogy a Mikulás jól megérdemelt pihenőjét tölti, ő még akkor is azon fáradozik, hogy örömet szerezzen kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Vízkereszt ünnepéig, január 6-ig fogadja a kíváncsi látogatókat. Nem bántuk meg, hogy gyönyörű hóesésben, nekivágtunk a hosszú útnak, még az utolsó pillanatban.

Hogy kinek mit jelentett ez a nap, azt megtudhatjuk a képekből és az élménybeszámolókból. 

 

 

 

Nagykarácsonyba utaztunk

Nagyon-nagyon hosszú az út Csurgótól Nagykarácsonyig.

Út közben megnéztük a Polár express c. filmet. Mikor megérkeztünk, megkerestük a Mikulás-házat. A Mikulás az irodájában fogadott minket. A szekrényben sok-sok levél volt, amiket a gyerekek írtak neki. A játszóházban lehetett tésztából és feldarabolt szívószálból karkötőket, nyakláncokat készíteni. Amikor a házból kimentünk és megláttuk a dámszarvasokat, megetettük őket kukoricával. Az udvaron közösen lefényképezkedtünk, és elbúcsúztunk a Mikulástól. Majd elsétáltunk a Postára, ahol megnéztük a karácsonyi bélyegeket. Utána megnéztük a Betlehemet. Nagyon szép szobrok voltak.

A gyerekek picit hógolyózhattak.

Hazafelé a buszban megnéztük a Le a cipővel! c. filmet.

                                                                                   Németh Olga Mária 2. osztályos tanuló

 

Nagykarácsonyi kirándulás

Egy szép téli napon busszal elindultunk Mikulásfalvára, amely Nagykarácsonyban található.

Útközben megtartottuk az áhítatot és énekelgettünk.

Szerencsés megérkezésünk után a Mikulás házát hamar megtaláltuk, amely mesébe illő, igazi házikó volt. A Mikulás már nagy szeretettel várt bennünket. Bementünk a dolgozószobájába, ahol a falak telis-tele voltak a gyerekek rajzaival, a szekrény meg csak úgy roskadozott a levelektől. Nagy élvezettel hallgattuk, amikor elkezdett mesélni, majd a gyerekek kérdéseire válaszolt. A házban volt játszószoba is, ahol a gyerekek rengeteg játékkal találkoztak és játszottak. Az udvaron megtekintettük a szarvasokat. Láttuk a Mikulás szánját is! A találkozás végén mindenki kapott egy-egy ajándékot. Mi egy szép énekkel búcsúztunk el. Még elmentünk a Postát megnézni, végül a Betlehemet, majd elindultunk hazafelé.

Úgy gondolom, nem csak a gyerekek, de a szülők régi álmai is megvalósulhattak azzal, hogy találkozhattunk az igazi Mikulással.

                                                                         Spolárné Szabó Loretta

                                                                         Spolár Patrik édesanyja

 

Nagykarácsony

 

A 2. osztály közösen és egyhangúan eldöntötte, hogy még az adventi időszakban ellátogat a Fejér megyében található Nagykarácsonyba.

Az időpont 2009. dec. 16. volt, de sajnos az időjárás közbeszólt, így csak a téli szünet után tudtunk erre sort keríteni. Ezért 2010. január 5-én indultunk útnak.

A sok buszozást megérte.

A gyerekek nagyon élvezték, hogy a Mikulás a dolgozószobájában már várt rájuk.  A nagyszakállú elmondta, hogy van egy messzelátója és azzal minden gyereket szemmel tud tartani. Azután a nagy varázskönyvbe mindent lejegyzetel, jót, rosszat egyaránt. Ez alapján kapják a gyerekek a csizmájukba az ajándékot.

A varázskönyv onnan kapta a nevét, hogy ajándékosztás után, - vagyis minden év december 6. után –tiszta lappal indulhatnak a gyerekek.

A Mikulás a félreértések elkerülése érdekében felsorolta a jó gyermek főbb tulajdonságait:

- Szót kell fogadni a szüleiknek, nevelőiknek!

- Nem szabad hisztizni!

- Tisztaságot kell tartani maguk körül!

- A tanórákra felkészülve és hiánytalan felszereléssel kell érkezni!

- Aktívan részt kell venni a tanórán, és itt nem a sajtkukacos mocorgásra gondolt – ezt közölte is.

Miután ezeket tisztázta a gyerekekkel, megkérdezte, hogy mindenki elégedett-e a kapott ajándékkal, mert ha nem, most itt a vissza nem térő alkalom, hogy reklamáljon.

Persze mindenki elégedett volt, és azt kapta, amit szeretett volna.

Mikulás bácsi azt is elárulta, hogy rengeteg levelet kap az ünnep előtt, és mindegyikre válaszol is. Megmutatta a hatalmas levélkupacot, melyben gondosan össze voltak kötözve a levelek, nehogy szétcsússzanak.

Ezután a jóságos öregúr azt mondta, hogy bárkinek bármilyen kérdése van, szívesen válaszol rá. A megszeppent nebulók nem bővelkedtek a kérdésekben.

Ezt követően birtokba vehették a játszószobát, különféle játékokkal, könyvekkel, kézműves foglalkozással.

Aki akart, fényképezkedhetett a Mikulással és megetethette a dámszarvasait is.

A nagykarácsonyi Postára is ellátogattunk. Megtudhattuk, hogy innen indult minden. Amikor egy levelet vagy képeslapot feladtak, rákerült a bélyegzőről a település neve: Nagykarácsony.

Milyen érdekes! – gondolta a Mikulás, és ideköltözött.

Mi pedig olyan szerencsések voltunk, hogy meglátogathattuk a nagyszakállút otthonában, és élményekben gazdagon tértünk haza.

 

                                                                      Csatár Györgyné                                                                      Csatár Martin édesanyja

 

2010. január 5-én a második osztályosokkal Nagykarácsonyba utaztunk megnézni a Mikulás házát. A rossz időben az oda út négy órán át tartott. A tanító nénik segítségével a gyerekek figyelmét sikerült lekötni énekkel, filmvetítéssel. A Mikulásházban nagy szeretettel fogadtak bennünket. A Télapó dolgozószobájába mentünk, ahol a falon sok-sok gyerekrajz volt látható. Elmesélte, hogy számtalan levelet kap, és válaszol is a gyerekeknek. Természetesen mi sem jöttünk ki üres kézzel. A  gyerekek a játszószobában kirakóztak, száraz tésztából láncot fűztek.  Örömünkre az udvaron dámszarvasokat láttunk, amiket meg is etettünk. A Mikulással közös fotót készítettünk, majd a helyi Postahivatalba mentünk, ahol megnéztük az Adventi bélyeggyűjteményt. A falu temploma mellett állították fel a Betlehemet, ami szintén tetszett a gyerekeknek. A hóesésben jutott idő hógolyózni, csúszkálni is. Szerencsésen hazaérkeztünk, s remélem a szülők is kicsit kikapcsolódtak, jól érezték magukat, a gyerekek pedig átélhették újra a Mikulás varázsát.

 

                                                                                            Gál Tamásné                                                                                            Gál Bence édesanyja

Kirándulás Nagykarácsonyba

Január 5–én mentünk a második osztállyal Nagykarácsonyba meglátogatni a Mikulást. Az eredeti tervek szerint decemberben szerettünk volna Őt meglátogatni, ám az időjárás hóesés és járhatatlan utak formájában közbeszólt. Az utazást el kellett halasztanunk.

Az indulás előestéjén elkezdett esni a hó. Reggelre hótakaró borította a tájat. Olyan érzésünk volt, mintha ismét Advent napjaiban lennénk. A busz, amivel a gyerekek nap, mint nap iskolába járnak csak araszolt Csurgó felé a havas úton. Így persze mi érkeztünk meg utolsóként az indulás helyére.

A többiek már vártak ránk. Egy nagy fehér busszal mentünk, amelyet teljesen megtöltöttek a gyerekek, a szülők, és az osztály tanárai.

A várakozó gyerekek halk zsongása egy pillanatra elcsendesedett, mikor a buszunk óvatosan megindult velünk. Mentünk a Mikuláshoz. Az út menti réteken megriadt őzek és kíváncsi rókák fordultak utánunk.

Az elsuhanó havas táj kezdeti varázsa lassan elenyészett. Az út hátralevő része énekléssel és filmnézéssel telt.

Nagykarácsonyban már vártak minket Mikulás házánál. A civil ruhás krampusz – szerintem az lehetett a megjelenése alapján – bekísért minket a házba.

Mikulás a dolgozószobájában várt minket. Egy nagy asztal mögött ült. Az asztalon egy nagy piros könyv, egy réz távcső és egy telefon volt. A nagy piros könyvbe írta be a gyerekek jó és rossz cselekedeteit, amit a varázstávcsövével látott. A falaknál nagy szekrények voltak, amelyek mind tele voltak szépen összerendezett levelekkel. Ezeket a leveleket gyerekek írták a Mikulásnak, aki mindegyikre gondosan válaszolt.

A dolgozószobát pont megtöltöttük. Az asztalnál a gyerekek álltak a szülők a falnál. Mikulás mesélt nekünk a munkájáról, a házáról, a segítőiről, akik most éppen szabadságon voltak. Megtudtuk, hogy Mikulás dámszarvasok segítségével közlekedik. Mivel a rénszarvasoknak a szarvai igen hegyesek, így balesetveszélyesek is. Ráadásul amikor a Mikulás megáll egy közlekedési lámpánál, vigyáznia kell, nehogy a szomszéd sávban álló autókat megkarcolják a szarvasagancsok.

A Mikulás az érdeklődésünkre elmondta, hogy nem tervez modernizálást. Sem a szánján nem változtat, a szarvasok sem kapnak sugárhajtóművet. Miután kifogytunk a kérdésekből, a Mikulás átadta nekünk az ajándékait. Legnagyobb meglepetésünkre nem csak a gyerekek kaptak ajándékot, hanem a felnőttek is.

Ezt követően a gyerekek pihenésképpen játszottak egy nagyot. Mi szülők megcsodáltuk a Mikulás motormakett gyűjteményét. Beszélgettünk a Mikulással, próbáltuk kifaggatni a titkairól. De ravasz volt. Nem árulta el nekünk.

J

A játék után kimentünk a dámszarvasokhoz. Akkor éppen Rudolf és udvartartása volt otthon. A többi szarvas a krampuszokkal távol volt. A gyerekek boldogan rohantak a szarvasokhoz, míg a szarvasok kicsit bizalmatlanul szemlélték a kerítés másik oldaláról a lelkes érdeklődőket. A szarvasok bizalmatlansága megenyhült, amikor előkerültek a szarvas csemegék, s a gyerekek elkezdték etetni őket. Közben a kíváncsi gyerekcsapat felfedezte a kíváncsi szemek elől elrejtett mikulásszánt, ami a szarvasok közelében volt egy félig becsukott ajtó mögött.

Az idő közben szaladt, s nekünk tovább kellett mennünk, mert vártak minket. Elsétáltunk a nagykarácsonyi postára, ahol elmesélték nekünk a karácsonyi bélyegek, különleges levelek történetét. Megnézhettük, hogyan változtak a karácsonyi pecsétek, bélyegek az idők során.

Ezt követően megnéztük a nagykarácsonyi Betlehemet.

A Nap közben egyre lejjebb ereszkedett. Indulnunk kellett hazafele. A gyerekek izgatott lelkesedését kezdte lassan felváltani a fáradtság. De Ági néni a „Le a cipővel” örök érvényű gyerek filmmel lekötötte a gyerekeket s szüleit.

 

Fel sem tűnt, hogy a busz az esti hóesésben begördült Csurgóra.

 

 

 

                                                                                          Bognár Tamás                                                                                          Bognár Gábor édesapjaLátogatás a Télapónál

 

 

Végre reggel lett és elindultunk Nagykarácsonyba. Közben sűrűn hullt a hó.

A buszon teljesen karácsonyi hangulatba kerültünk a közös éneklés és a filmnézés hatására. Észre sem vettük és már a Télapó piros háza elé kanyarodott a busz. Messziről látszott, hogy ez „különleges” ház. Alig vártuk, hogy Télapó segítője bevezessen bennünket. Nem máshová, mint a „piros ruhás” dolgozószobájába.

Azt hiszem, a hatás nem maradt el. A gyerekek szava elakadt, és még kérdéseiket sem nagyon merték feltenni a „nagy fehérszakállúnak”. Szerintem pont így lehetett elképzelni a „nagy ajándékosztót”. Kedves, mély hangú, nagy pocakú, piros pozsgás és piros ruhás, hosszú fehér szakállú – ez mind ő, a Télapó.

Elmondott néhány titkot, amit csak az tudhat meg, aki ellátogat hozzá.

Szeretettel vár mindenkit a dámszarvasaival…

                                                                               Tamásné Vaskó Orsolya

                                                                               Tamás Kristóf édesanyja