Gyászbeszéd Maczkó Gyula esperes-plébános koporsója felett

2015. május 18-án, hétfőn, a csurgói Jézus Szíve katolikus templomban vettünk búcsút Maczkó Gyula római katolikus esperes-plébános úrtól, szeretett kollégánktól, barátunktól. Több száz csurgói és csurgó környéki gyászo ó között ott voltak iskolánk dolgozói, diákjai, hogy osztozzunk a család és a gyülekezetek fájdalmában és hálát adjunk Isten áldásaiért, melyeket velünk közölt Maczkó atya életén, munkáján keresztül.

Iskolánk és a fenntartó Somogyi Református Egyházmegye nevében Kovács József igazgató búcsúzott, ezekkel a szavakkal:

„A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre; és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. … A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek.. Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert, ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.”

Gyászoló szívű szeretteim, végtisztességtévő gyülekezet!

A református bibliaolvasó kalauz szerint május 12-én, kedden ezeket az igéket, - Pál apostol szavait a Thesszalonikai gyülekezethez - olvastuk a Szentírásból. Most, Maczkó Gyula esperes úr ravatalánál ezekből az igékből merítsük a reménységet és vigasztalást és az Isten igéjébe kapaszkodva adjunk hálát elköltözött testvérünk életéért, a rajta keresztül velünk közölt ajándékokért.

Mert Maczkó Gyula plébános úr élete példája volt az apostol tanításának. Őt, hisszük, az Úr tanította az egymás iránti szeretetre, testvérként búcsúzunk tőle és adunk hálát életéért. Gyülekezetéiben, esperesi körzetében, minden munkájában ez volt – így tapasztaltuk nap, mint nap – vezérlő elve, tanítása: a másik türelemmel való elfogadása, megértése, a békességszerzés. Ereje, bátorsága a másik elfogadására tette alkalmassá arra, hogy testvéri közösségben éljen ne csak a hitvallásai szerinti testvéreivel, de azokkal is, akik Krisztusban testvérei: mindannyiunkkal. Még a „kívülállókkal”, ahogy az apostol fogalmaz is tudott és szeretett tisztességes lenni, mennyivel inkább velünk! A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tantestülete, dolgozói közössége, diákjai így köszönünk el tőle könnyek között, de Isten iránti hálával: mert megtapasztalhattuk az ő életén keresztül a testvéri szeretetet. A reggeli áhítatok, tanári és kollégiumi bibliaórák tanításai, az istentiszteleteken, miséken való közös imádságok, az, hogy iskolánkat ő is minden esetben így jelölte: iskolánk. Mi pedig mindannyian „atyának” szólítottuk őt. Mert közösségünk alkotó tagjának tudta magát és mi is így szerettük őt, míg Isten engedte közöttünk lenni.

Most, az elköszönés órájában megrendülten, de hálával telt szívvel mondjuk az ókeresztyén énekszerzővel:  „Szentléleknek edénye volt ez, Az élő Isten képe volt ez, A Krisztus Jézus lakott ebben, Volt Istentől nyert kegyelemben.”

Pál apostol erős szavai szolgáljanak biztatásunkra, ahogy hallottuk a felolvasott ige folytatásában: nekünk reménységünk van! Az évtizedeken át tartó csurgói és csurgó környéki szolgálatban ezt a reménységet, a Krisztusba vetett hit, a  feltámadás és az örök élet reménységét hirdető szolga ravatalánál nem csak a testvéri szeretetről, hanem az azt tápláló hitről is tegyünk bizonyságo!

Ahogy reménységünk volt Maczkó atya türelemmel viselt betegsége közben, az Isten minden általunk ismert valóságot meghaladó erejében, hisszük most is az Isten kegyelmét. Ahogy, engedje meg a gyülekezet, hogy úgy szóljak róla: maga Gyuszi atya, hirdette Isten igéjét, magyarázta iskolánk jubileumi, 220 éves évfordulóján tartott évnyitó istentiszteleten: "Minden gondotokat Őrá vessétek, mert neki gondja van rátok!" (1Pét 5,6) Talán Isten sem ér rá mindig a mi kéréseinket első helyre tenni, mert hiszen sok-sok kérés, sóhaj, fohász megy hozzá, de Ő mindig gondoskodik rólunk! Az apostol azt mondja: "Neki gondja van"...az Úr gondoskodik rólunk, tegyük meg mi is a magunk lépéseit, küzdelmét, tanulását, a magunk szorgalmas odaadósságát. Az Úr gondoskodik rólunk és megadja mindazt, amit kérünk!" 

 Gyászoló család, gyászoló gyülekezetek, Krisztusban testvéreim! Vigasztalásunk ezen a szomorú órán a Krisztus evangéliuma az örök életről, az, hogy nem hagy magunkra, hogy gondoskodó, pártfogó szeretetébe vesz, ahogy ígérte és megadta az első tanítványoknak az első pünkösdkor s megadta, megadja a benne hívőknek ma is.

Az Isten gondoskodó szeretetének jele mindenütt, különösen itt, elhunyt szerettünk ravatala mellett világosan ragyog: ahogyan elhunyt testvérünket rendelte, hogy eszköze legyen a békességszerzésnek, a vigasztalásnak, a tanításnak, a megerősítésnek a példaadásnak, úgy rendel minket mindezek folytatására.

Tőle immár búcsút veszünk, földi szemeink elől eltűnik, mi vigasztaljuk egymást ezekkel az igékkel és hálát adva az örökkévaló Istennek az elnyert ajándékokért, a Krisztushoz való ragaszkodás, és a testvéri szeretet követőiként őrizzük őt soha nem múló emlékeinkben.

Egy nicea előtti egyházatya, Szent Kelemen szavaival búcsúzom magam, családom, a református iskola polgárainak és iskolánk fenntartójának nevében:

„Az ilyen és a hozzájuk hasonlóan kiváló férfiak így tesznek bizonyságot arról, hogy valóban alázatos lelkületűek, az alázatosság elfogadása ugyanis nemcsak minket magunkat tett jobbakká, hanem azokat is, akik előttünk éltek, azokat, akik igazságban és szent félelemben fogadták el Isten szavait. Mindezek következtében azok olyan sokat, nagyot és dicső dolgokat véghezvivőknek mi is szegődjünk a nyomába a békesség elérése végett, amit kezdettől fogva célként állítottak elénk. Figyelmünket szegezzük a mennyei Atyánkra, a világmindenség Teremtőjére, és ragaszkodjunk az ő békéjének igen kívánatos és felülmúlhatatlan ajándékaihoz és jótéteményeihez.”

Isten velünk, viszontlátásra!