Ballagási beszéd - 2014

(Kovács József igazgató ballagási beszéde, 2013/2014-es tanév)

Kedves jelenlévők!

Elköszönésképpen egy levelet fogok felolvasni, melyet válaszul írtam a végzős évfolyam diákjainak. Évek óta az a szokásom, hogy az érettségire jelentkezés időszakában egyen egyenként elbeszélgetek a végzős diákokkal, kikérdezem őket terveikről, szándékaikról, megkérem őket, hogy értékeljék az itt eltöltött éveiket, és fogalmazzák meg, hogy miben tudna még segíteni nekik az iskola az utolsó itt töltött hónapokban.

Az idei tanévben úgy alakult, hogy tanulmányi szabadságom idejére esett volna ez a beszélgetéssorozat. Ezért nem szóban, hanem névre szóló levélben kérdeztem meg a diákokat és ők, kivétel nélkül mindenki, válaszoltak nekem. Az alábbi, egyes szám első személyben megszólító viszontválaszomban hozzájuk szólok elsősorban, mégpedig úgy, hogy név nélkül, de mindenkitől idézek legalább egy mondatot, így ki-ki ráismerhet sajátjára. Bízom benne, hogy tanártársaimhoz, a szülőkhöz, családtagokhoz és minden kedves megjelenthez is szólni fognak a szavak.

Kedves végzős évfolyam!

Küldtem Neked levelet, igyekeztem olyan kérdéseket feltenni, melyek téged is érdekelhetnek és ezek szerint nem volt nagy baj, mert azt írod: ”Kaptam egy ilyen levelet, ez is azt jelzi, hogy törődnek velem.”

Igen, ez cél volt. Nem csak a levéllel. Bár az „ember-megkülönböztetések”, ahogy írod, nem tetszettek neked. Megsúgom, hogy nekem sem. És azt is megsúgom még, hogy óhatatlanul így van ez, majd levelem közben kiderül, hogy miért.

A múltról kérdezgettelek és ilyeneket írtál: „Rossz dolgokat csak magamnak köszönhetek, a jókat mindenkinek.”

„Rossz dolgot nem tudok mondani…vagy csak nem jut eszembe..” és hozzáteszed, hogy

„kevés volt a tesióra”. Neked. Másnak meg sok. Mert nem vagytok egyformák. És ez jó. Mi így fogadtunk el titeket.

Azt írod, „az év végi vizsgák megnehezítették az évet…viszont felkészítettek az érettségire” és

„nincs olyan, hogy csak jó, vagy csak rossz” –  igen, eltaláltad, ez a példa is mutatja és mennyi példa még! Ami előtted van. Kívánjuk, hogy találd meg a jót, amiben csak lehet.

Elgondolkodtattál azzal, hogy azt írtad: „csökkent a színvonal” és gyorsan hozzátetted: „ kívánom, hogy hatalmasra nőjön!” Nem tréfálkozni akarok, de kell egy mosoly: reméljük, nem miattad csökkent a színvonal s most, hogy elmész, nem attól fog nőniJ

„Néhány diák hozzáállását nem tudtam megérteni”-írod. És azt is: „Nem igazán értették a diákok szemszögét a tanárok.”

 És mi, tanárok egyetértően bólogatunkJ Mi sem. És hozzáteszem gyorsan, hogy így vannak ezzel a  szülők is, mindannyian. Nem is lehet cél az, hogy mindig mindent értsünk. Megtapasztaltad és fogod is még, hogy sok  minden érthetetlen. Kívánom Neked, hogy Te legyél érthető. Elsősorban önmagad számára és a világ máris egy kicsivel érthetőbb hely lesz.

„A rossz dolgokhoz olyat tudok írni, amit én tettem rosszul és megbántam: megbántam, hogy nem törekedtem mindig jó kapcsolatra, megértésre…” „Annyi volt rossz, hogy kaptam rossz jegyeket, de az az én hibám.”– ezeket írod és hálás vagyok neked ezért a mondatért: mert jó magunkban elrendezni előbb minden kérdést. És csak aztán keresni másokban a hibát.

Tippet is adtál: „Jobb sulit nem választhattam volna és egy tipp: maradjon meg a suli ilyennekJ” Köszönjük, igyekszünk megfogadni!

„A nehéz napokon bátorítanak”, „jó az osztályközösség”, „szépek a fák a parkban”, a tanárok megértőek voltak”,”olyan, mint egy nagy család”, „sok olyan ember volt, akik miatt érdemes ide bejönni”, „a kötelező programokat kibírtam”.. Köszönjük a dicsérő szavakat! Ugye, mennyi szép dolog volt itt!

És köszönöm a kritikát is: „sok a  program”, „olykor nem fogadták el az indokomat”, „a szabályok helyenként feleslegesek”, „van olyan tantárgy, amiben a leckét nem lehet olyan kevés idő alatt megtanulni…” – ezek egy-egy részével egyet is értek.

Bár tudjuk, ebből a levélből is kiderül, hogy nehéz egyszerre mindenkinek jót tenni, hiszen van, akinek kevés volt az a sok program, ami másnak rengeteg volt, szóval biztosan tudtuk volna jobban is csinálni, ennyire tellett tőlünk, bocsánatot kérünk! Persze, volt, aki azt írta, sok volt, de kibírtamJ

A szabályokra nézve pedig egy másik kritikával együtt hagy válaszoljak:

Azt írod: az iskola „nem jó, mert kötelező”. Van egy jó hírem! Mától fogva gyakorlatilag két kötelező dolgod marad: a lakhelyeden fizetni a kommunális adót és a szemétszállítási díjat. Semmi másra nem kötelez az állam és senki más. De én azért bízom benne, hogy sok feladatot, kötelességet fogsz magadra vállalni önként. Mert csapattag vagy és ezt jól tudod!

Kedves végzős barátom, köszönöm a köszönő szavaidat. Sokat kaptunk belőle, például ezeket:: „nem hiába tartok ott,ahol tartok”, „nagyon sokat köszönhetek az osztályfőnökömnek”, „különleges tartást, erkölcsöt kaptam,  amikor dicsérnek az iskolát is dicsérik”, „véletlenszerű társaság tud csapatként viselkedni”, „nem tudok nem jót mondani az iskoláról, amely 8.éve a második otthonom”, „szívesen jövök minden reggel”, „nincs kérésem, de mindig bátran fordulhattam önhöz”, „megtaláltam a helyem”, „a tanárok szurkolnak a sportban is”, „olyan, mint egy család, főleg a kollégiumban”.

Végezetül azt írod: „ne sajnáljanak, hogy nekünk érettségink lesz!” Nem sajnálunk, hanem örülünk és támogatunk, biztatunk titeket!

Azt ígéred: „visszajövök”, „visszajövök látogatóba”, „megmutatom, hogy a csokonais bárhol helyt tud állni”. Ezeket el is várjuk Tőled! Már a jövő tanév első napjaitól fogva várni fogunk Téged, én személy szerint is, hogy megtudjam, megtudjuk milyen az új élet! Gyere sokszor haza, az ajtó nyitva lesz!

Kívánom, hogy nyerd meg a „Csillag születik”-et! Légy sikeres a színészi pályán! Döntsd el, hogy mi leszel, legyél életművész, kívánom, hogy sikerüljön! Találd meg a párodat! (Ez utóbbi esetben vállalom kérésed teljesítését - „ha egyszer megtalálom, szeretném, ha igazgató úr adna össze minket”-írtad, most jelzem, hogy szívesen!J

„Érdeklődését köszönöm!” Én is nagyon a válaszaidat, az ittlétedet és az egész iskola nevében kérem Rád Isten áldását!

Elköszönésképpen pedig utoljára is a te szavaidat hívom segítségül:

„Éljen soká a ’Csokonai’!”