Álláshirdetés - 2021.6.29
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium német nyelvtanári, valamint rendszergazdai álláshelyeket hirdet meg. Várjuk a jelentkezéseket!

Részletes információ

Napközis Nyári Táborral zárta a tanévet a Kisiskola! - 2021.6.21-24.
A héten 37 alsós kisdiák vett részt a Kisiskola Napközis Nyári Táborában. Mint mindig, ebben az évben is nagyon sok érdekes program várta a gyerekeket. Sportolhattak, pólót batikolhattak, kézműveskedhettek, vízibombázhattak, járdakrétázhattak, strandolhattak, zumbázhattak.....és minden délután a csendespihenő alatt mozizhattak a gyerekek. A tábort közös virslisütéssel és dinnyeevéssel zárták a táborozók.

Mindenki nagyon-nagyon jól érezte magát!
Köszönet a sok nevetésért és örömért....minden résztvevőnek, szervezőnek, segítőnek!

További képek

Jó pihenést, vidám nyarat kívánunk mindenkinek!
Tanító nénik
Nyári tábor - 2021.6.24
Voltaire szellemét idézve “műveljük kertünket” (ECOoperation) - 2021.6.24
A talajtani ismeretek része a kert gondozása is. Fiataljaink a vetés után most arathatnak.








Tanévzáró ünnepi istentisztelet - 2021.6.19
Talajtani vizsgálatok (ECOoperation) - 2021.6.19

Érettségi és ballagás - 2021.6.16
Tudásbajnokság országos első helyezettje lett diákunk! - 2021.6.16
Kucsa Nimród iskolánk 5. osztályos tanulója természetismeretből, a Tudásbajnokság 6 fordulós online levelezős verseny megyei döntőjének megnyerése után bejutott az országos döntőbe. A május végén rendezett döntő 24 feladatát 45 perc alatt kellett megoldani, ami Nimródnak kitűnően sikerült. Szorgalmának, kitartásának meg lett a jutalma, megnyerte az országos döntőt, így természetismeret tantárgyból országos első helyezett lett.

Gratulálunk, szorgalma és kitartása példaértékű lehet mindenkinek.









Csendes nap a Csokonaiban - jótékonysággal - 2021.6.15
Ma azt tanultuk, hogy a Ki vagyok én? - kérdést 3 tényező határozza meg: miként szeretem önmagam, miként kapcsolódom másokhoz/az élővilághoz/a tárgyakhoz, és miként bízom az Úristenben.

A kollégista fiúk a segítségnyújtás egy sajátos formáját választották. Kánya Bernadett megsegítésére gyűjtötték a kupakokat Szabadosné Kovács Beáta biztatására. Köszönjük Nekik! Hajrá Fiúk! Minden jót kívánunk Bernadett!!!

További képek a csendes napról








TANÉVZÁRÓ KIRÁNDULÁS A TÖRTÉNELMI PARKBAN! - 2021.6.14
A Kisiskola alsó tagozata ma délután a Történelmi Parkban kirándult. A programokon( séta, idegenvezetés, fagyizás, éneklés, játék, íjászkodás, kardozás...) mindenki örömmel vett részt!







Ünnepi Istentisztelet - Esperesbeiktatás - 2021.6.12
A Somogyi Református Egyházmegye új esperesének, Hella Ferenc Nagytiszteletű Úrnak a beiktatásán vettünk részt Iskolánk közösségének képviseletében Nagykanizsán.

Esperes Úr szolgálatára, életére kérjük Isten gazdag áldását!

" légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz." Józsué könyve 1:9

Kívánjuk, hogy, mint Fenntartónk fő képviselője zárja szívébe a Csokonai Gimnázium sorsát, - ahogy Igazgatótanácsi Tagként tette ezt évekig - és fél szemét midig fordítsa Csurgó felé. Szeretettel várjuk közösségünkbe, hogy ismét találkozhassunk!
Ismét parkosítottunk a Csokonaiban (ECOoperation) - 2021.6.12
Az iskola minden alkalmat megragad, hogy a diákokat szemléltetéssel az életre nevelje. A kertészkedés - remény a jövőben, bizonyságtétel arról, hogy "az Úr csodásan működik", jó példa arra, hogy a növendék Palántákat metszegetni, gondozni, ápolni, szeretgetni kell. Üzenet a jövőnek: "Gyönyörködjetek a szépben! Szeressétek a Csokonait!"




Újra papír- újrapapír - 2021.6.10
A digitális oktatási időszak alatt is megszerveztük a tavaszi iskolai papírgyűjtést. A mindösszesen 4780 kg papírmennyiségből most a 6. osztályosok jeleskedtek; több mint három tonna papír gyűjtésével elnyerték a győztesnek járó különdíjat, a tortát is!
Gratulálunk, és megköszönjük a támogató szülők és pedagógusok segítő közreműködését!




Beszélni nehéz! - 2021.6.7
A 2020/2021-es tanév elején az 5. osztályban is megalakult a „Beszélni nehéz!”anyanyelvi szakkör. A Csokonairól elnevezett kör tagjai a Magyar Katolikus Rádió Szóról-szóval c. műsorában kéthetente elhangzó példamondatok hangsúlyjelölését végzik el és küldik be a rádióhoz.
Kitartó és szorgalmas munkájuk eredményeként jutalomban részesültek a következő tanulók:
Galambfalvi Csenge, Gorján Annamária és Páva Olívia.
Gratulálunk és további eredményes munkát, jó megoldásokat kívánunk a nyár folyamán is! Felkészítőjük Kósáné Kisgéczi Gabriella.








Nemzeti összetartozás napja - 2021.6.4
A 11.A osztály megemlékező műsora.


Gyereknap a kisiskolában - 2021.5.28
Ma délután a kisiskolás diákjaink játékos programokon vehettek részt Gyereknap alkalmából.
A közös táncház után a gyerekek "kincseket" kereshettek különböző ügyességi feladatok megoldásával. Halászhattak, rejtvényt fejthettek, akadálypályán mehettek végig, "pókhálóból" szabadulhattak ki, célba dobhattak, faliképet rajzolhattak és színezhettek krétával...
Nagy örömmel vett részt mindenki a feladatokban és szépítette az iskola udvarának falát!
A nap végén csokit, cukrot és lufit is kaptak a gyerekek!
Köszönet a Tanító néniknek!
Csokonais siker az online időszakban - 2021.5.28
A „Biblia a világ legolvasottabb könyve” elnevezésű országos online versenyen indult iskolánk két 10. B osztályos tanulója, Sótonyi Gergő és Weisinger Patrik Gábor. A fiúknak nem volt egyszerű dolguk a feladatok megoldásával, és a személyes konzultációk lebonyolításával ebben a nehéz időszakban, mégis sikeresen megoldották a feladatot, hiszen elhozták a II. díjat. Jutalmuk oklevél és egy ajándékcsomag volt. Gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk nekik!
Felkészítőjük Weisingerné Barbér Katalin volt.







Országos Tudományos Diákkörök Konferencia eredmény - 2021.5.27
XXXV. Országos Tudományos Diákkörök Konferenciáján vett részt diákunk, Peti Soma József 11.B osztályos tanulónk! Dicsérettel szerepelt az egyetemisták megmérettetésén. Továbbtanulását 20 tanulmányi ponttal gazdagította a középiskolás versenyen való eredményes szereplésével! Ilyen még nem volt... Gratulálunk!!! Felkészítő tanára Szabó Zoltánné.

Tavaly a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciáján (TUDOK) Helytörténet szekcióban első helyezett lettem. Ez lehetőséget adott nekem többek között arra is, hogy gimnazistaként a XXXV. Országos Tudományos Diákkörök Konferenciájára (OTDK) is kvalifikálhattam Humán Tudományi szekcióban, ami alapvetően egy egyetemisták körében megrendezett, színvonalas verseny, csak úgy, mint a TUDOK a középiskolások körében. Ezt a lehetőséget természetesen megragadtam és elkezdtem készülni a versenyre, ami nagyon izgalmas volt, hiszen a gimis szintről egy új, ismeretlen, komolyabb, egyetemi szintre kellett lépnem.
A konferencia 2021. április 14-16. között került megrendezésre, sajnos online térben, hiszen eredetileg a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara tartotta volna ezt a szekciót. Ahogy említettem, sajnálom, hogy a vírus helyzet miatt online került megrendezésre, hiszen a házigazdák számtalan izgalmas programmal várták a diákokat a helyszínen, arról nem is beszélve, hogy elképesztően jól éreztem volna magam az idősebbek társaságában. Ennek ellenére ez volt a helyes döntés, hiszen mindenkinek az egészsége a legfontosabb, és bár ismeretlen volt a rendezők és sok diák számára az online tér, csak úgy, mint tavaly a XX. TUDOK-on, itt is minden zökkenőmentesen zajlott.
A szekción belül a Két világháború közti magyar történelem II.-be soroltak és itt adtam elő a munkámat, ami a 20 perces időkeretet kitöltötte, majd pedig megvédtem pályamunkámat a 10 percen át tartó vitánban a szakmai zsűrivel ( Ablonczy Balázs tud. főmunkatárs (ELKH BTK); Vonyó József címz. egyetemi tanár (PTE)) szemben. A zsűri és az elnök (Fazekas Csaba egyetemi tanár (ME)) rendkívüli dicséretben részesített a vita után, ezentúl tanácsokkal segítették jövőbeli elképzeléseim és bíznak abban, hogy a későbbiekben is résztvevője leszek a konferenciának.
Az OTDK-ra javasolt pályamunkák száma közelítette a 7000-et, a szerzők száma pedig az 5000-et is meghaladta. Ezek mind színvonalas előadások, felkészült diákoktól, akiknek mind elképesztően sok idejébe és energiájába került az, hogy a legjobbat adják ki a kezeik közül. Sajnos nem tudtam minden előadást megtekinteni, de innen is gratulálni szeretnék minden idősebb diáktársamnak, hiszen aki részt vett a konferencián, mind nyertesként tért haza. Tapasztalatot, tudást, ismeretséget nyert, amelyek megfizethetetlenek és mind a jövőnket szolgálják.
Meg szeretném köszönni az OTDK szervezőinek, akik mindent biztosítottak ahhoz, hogy egy lehengerlő konferenciát tartsanak meg az online térben, ami a diákok javát szolgálja. Köszönöm a tanáraimnak, akik mellettem álltak, csakúgy mint az igazgató asszonynak, és külön köszönet Szabó Zoltánné tanárnőnek és Szabó Zoltánnak, akik segítettek felkészülni, és egy magasabb szintre emelni a pályamunkámat!
Peti Soma József
Rendhagyó történelemóra Berzencén - 2021.5.25
Iskolánkból 46 tanuló rendhagyó történelem órán vett részt Berzencén, a várdombi régészeti ásatásokon.
Idén áprilisban az esőzések miatt megcsúszott a berzencei várdomb déli része, így előkerült a régi várfal. Nagyon értékes leletanyagot találtak a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum munkatársai a Somogy megyei Berzence váránál egy hónapja tartó ásatáson - mondta a munkálatokat vezető régész. Berzence várának első biztos említése a 15. század közepéről való. Kastélynak épült, de később megerősítették, Szigetvár 1566-os eleste után török kézre került. Molnár István ismertetése szerint a szokatlanul gazdag lelőhelyen különböző kerámiák, három szakállas puska, egy kard és egy Árpád-kori növényi mintás oszlopfő mellett ezüst- és aranypénzek is előkerültek. A rögtönzött történelem órán tanulóink közelről is megtekinthették a leletek egy részét.
Ismételten siker! - 2021.5.19
A Természet Világa Természet-Tudomány Diákpályázatára idén Zsíros Ildikó 12. A osztályos diákunk pályázott.
A koraszülöttekről készített pályamunkája az Egészségtudomány kategóriában II. díjas lett, amely az elismerő oklevél mellett jelentős pénzjutalommal is jár. A vírushelyzetre való tekintettel a Magyar Tudományos Akadémia székházába tervezett díjátadó és diákkonferencia idén is elmarad, a pályamunka rövid bemutatására ezúttal is videoüzenet formában kerül sor.
Gratulálunk az eredményes munkához! Felkészítő tanárok Mellesné Fonyogáb Kornélia, Varga Jolán.
"Az én Széchenyim" rajzpályázat - 2021.5.18
A COMP-REND Kft és a PERIVA Kulturális Egyesület gróf Széchenyi István születésének 230. évfordulója alkalmából „Haza és haladás” címmel országos programsorozatot tervez az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Országos Széchényi Könyvtár és az SZTE Klebelsberg Könyvtár.
A programsorozat nyitó eseménye az "Az én Széchenyim" jeligéjű rajzpályázat 12-20 éves diákok számára.
A jelentős késés ellenére remélhetőleg örömmel fogadják a hírt, hogy tanítványaik, Pákozdy Anna és Szántó Dóra 9/A osztályos tanulók bejutottak rajzpályázatunk döntőjébe. Gratulálunk az alkotóknak!
Felkészítő tanáruk Deák Zoltán.
Szép eredmények - 2021.5.18
Kucsa Nimród, iskolánk 5. oszályos tanulója a 2020/2021-es tanévben több tantárgyból is részt vett a TUDÁSBAJNOKSÁG 6 fordulós levelezős versenyen. Kitartó, lelkiismeretes munkáját siker koronázta, természetismeret tantárgyból, a megyei fordulót megnyerve, bejutott az országos döntőbe. Az elért szép eredményhez gratulálunk, az országos döntőben sok sikert kívánunk!













Eljött a búcsúzás ideje, Isten veled 12.A osztály!

Ballagásod eljött,
érezd, itt a vége,
gyermekből a felnőtt
feltekint az égre!
Várva új csodákat,
biztató szerelmet,
s mit senki nem láthat,
égbeli kegyelmet!

Ballagásod itt van,
csak pár meghitt óra,
emlékképben villan
így a búcsúzóra,
sok értéket kaptál,
tarisznyádban hordod,
hogyha elakadnál,
feloldja a gondod!

Ballagásod útján
virágok kísérnek,
lelkedből kihull már
sok szép hálaének,
tanítottak, vártak,
hittel felneveltek,
mind szívükbe zártak,
akik megszerettek!

Ballagásod után
változik az élet,
mert az idő fut ám,
lehull gyermek-éned,
felnőttként látsz mindent,
döntést hozz a mának,
mindig erős hitben
nemzetnek s családnak!

Tóth Enikő Enci: Ballagásod eljött! , Forrás: www.poet.hu


Rózsaültetés iskolánk parkjában - a Föld napja alkalmából (ECOoperation) - 2021.4.22
Kihasználva az első napsütéses napot lelkes fiataljaink jókedvűen kertészkedtek iskolánk előparkjában. 40 db rózsatővel újítottuk meg a sétány kertjét Mindenki nagy örömére, majdani csodálatára. A közös munka során a 10. évfolyamos fiúk kezébe kerti szerszámok kerültek, gondosan ültettek, öntöztek.
Ezt követően a kollégium mögötti magaságyba veteményeztünk. Reméljük, hogy a kikelő veteményesből jut majd a zsíros kenyér mellé újhagyma, piros retek a jó munka gyümölcseként.
Örültünk az együttlétnek!

Ebéd - 2021.4.22
Értesítjük Kedves Vendégeinket, hogy iskolánk konyhája a jövő héttől ismét kinyit a vendégebédet kérők számára.
Tehát 2021. 04. 26-tól lehet ebédet kérni és elvinni konyhánkról. Bejelentkezni, ebédet rendelni az iskola titkárságán - 06-82-471-108 telefonszámon lehet, vagy Lakner Zoltánné élelmezésvezetőnél (telefonon).
Jó egészséget kívánunk Mindenkinek!
Valamit a percek közé…. - 2021.4.17
2021 februárjában ismét megszervezték Nagyatádon Bertók László, iskolánk egykori diákja tiszteletére rendezett versmondó emlékversenyt, bár a koronavírus járvány miatt rendhagyó módon, online formában. Iskolánkból Peti Soma József 11. B osztályos diák vett részt ezen a dunántúli régió verskedvelői számára szervezett versmondó versenyen ifjúsági kategóriában. A versmondóknak kettő, 5 percnél nem hosszabb verssel kellett készülniük. Az egyik vers Bertók László szabadon választott műve volt, ezzel tisztelegve a Nagyatádhoz szorosan kötődő költő munkássága előtt. A másik vers XX., XXI. századi magyar költő verse. A zsűri tagjai Lehelné dr. Dömény Katalin nyugalmazott főiskolai docens és Sajtosné Dr. Csendes Gyöngyi PhD nyugalmazott egyetemi docens. Az eredményhirdetés 2021. április14-én volt. Helyezést sajnos nem ért el Soma, de teljesítményét a zsűri kiemelkedőnek értékelte, így dicséretben részesült, és egyben elismerő oklevéllel jutalmazták.
Gratulálunk Somának a színvonalas szerepléshez!
Felkészítő tanára: Weisingerné Barbér Katalin


Ünnepi köszöntő a költészet napján - 2021.4.11
A 11.B osztály megemlékező műsora. Segítők: Mellesné Fonyogáb Kornélia, Weisingerné Barbér Katalin


Egy százalék - 2021.3.31
Kedves Felajánló!
Az adó 1% Önnek egy kattintás, nekünk a megoldás!
Csurgói Református Gimnázium Alapítvány 19199885-1-14
Köszönjük!




Matoltsy ösztöndíjak átadására került (volna) sor - 2021.3.31
Matoltsy ösztöndíjas diákjaink a 2020/21. tanév első félévének kiemelkedő munkája eredményeként (balról jobbra haladva a képen) Bordás Gergő Kende 11.B, Peti Soma József 11.B, Melles Márk 11.A, Füstös János 10.A, Zsíros Ildikó 12.A, Berkes Nóra 11.A, Füstös Judit 11.A, Nemes Tamás 10.A osztályos tanulók lettek.

Úgy terveztük, hogy a húsvét alkalmából tartott ünnepi istentiszteletünkön adjuk át a díjakat, azonban személyesen most sajnos nem találkozhatunk. A tanév a kezdeti jelenléti oktatás után online tanrend szerint folytatódott. A most díjazott tanulóink minden kínálkozó alkalmat megragadtak, hogy plusz munkát vállalva tanulmányi és sportversenyeken is öregbíthessék iskolánk hírnevét mindamellett, hogy kiemelkedő tanulmányi eredménnyel zárták a megpróbáltatásokkal teli félévet.

Matoltsy Sándor, iskolánk egykori igazgatótanács elnöke, akire második iskolaalapítóként tekintünk.
Az iskola iránti szeretetből és hűségből, édesapja iránti tiszteletből fia, Dr. Matoltsy Sándor Gedeon az Amerikai Egyesült Államokban elhunyt Humbold-díjas kutató professzor, hagyatékából nagylelkűen támogatta iskolánkat.
Ennek köszönhetően minden évben tanulmányi ösztöndíjban részesülhetnek a kiemelkedő teljesítményt elérő tanulók.

Gratulálunk díjazottjaink féléves, kiemelkedő teljesítményéhez! Mindenkinek jó egészséget kívánunk!
Történelem tantárgyból elért nagyszerű megyei eredmény! - 2021.3.29
Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja minden évben megrendezi a Savaria országos történelem tantárgyi versenyt. Iskolánk tanulói évek óta rendszeres résztvevői ennek a színvonalas megmérettetésnek. Az idei tanévben Nemes Tamás, iskolánk 10. osztályos tanulója a megyei verseny első helyezettje lett. Megismételte tavalyi sikerét, amikor szintén az első helyet hozta el kategóriájában. Gratulálunk! Felkészítő tanára: Szabó Zoltánné












Ünnepi megemlékezés az online térben - 2021.3.15
Köszönetet mondunk a 10. évfolyamos diákjainknak és osztályfőnökeiknek, Turjanicza Anzselikának és Molnár Ferencnek, hogy méltó módon megemlékezhetünk ebben az évben is az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napjáról.

Megemlékezés

Közlemény - 2021.3.5
Tisztelt Szülők!

A koronavírus járvány 3. hullámának terjedése miatt a Kormány tegnapi ülésén újabb veszélyhelyzeti intézkedésekről döntött, amelyek egy része a köznevelési intézményeket is érinti!

Ennek értelmében:
• Az általános iskolákban 2021. március 8-ától 2021. március 31-éig a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben lesz megszervezve.
• A tavaszi szünet a tanév rendje szerint, 2021. április 1-6. - a tanítás ekkor szünetel.
• A gimnáziumban továbbra is fennmarad a digitális oktatás.

Ebben az időszakban Kásler Miklós miniszter rendelkezése alapján felügyelet nem szervezhető.
Az intézményt csak a pedagógusok látogathatják.
Az iskola telefonon elérhető minden nap 08.00-12.00 között a 0682/471-108-as telefonszámon.
Probléma esetén keressék bizalommal a gyermekük osztályfőnökét. Kérek Mindenkit a digitális tanulmányi munkarend fegyelmezett betartására!
Jó egészséget kívánok Mindenkinek!

Tisztelettel: Füstösné Ábrahám Judit igazgató
Elismerés nyelvművelő munkáért - 2021.2.22
A Magyar Katolikus Rádió Szóról-szóval c. műsorában hangzott el: "A csurgói CSVMRG 7. osztályosainak beszédművelő köre könyvjutalomban részesült a példamondatok hangsúlyának minőségi jelöléséért."
A jutalmazás Bocz Szimonetta és Várkonyi Andrea tanulók kitartó, szorgalmas munkáját dicséri. A hír a 2021. 02.06-ai adásban hangzott el, a műsor linkje nyilvános.
Felkészítő tanár Kósáné Kisgéczi Gabriella.
Gratulálunk!
Ez igen! Észbontók!!! - 2021.2.19
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara által meghirdetett „Semmelweis Egészségverseny”-en iskolánk „Észbontók” csapata a döntőbe jutott. A verseny fókuszában a prevenció, az egészségmegőrzés áll. Nem volt egyszerű dolga a csapatnak, hiszen a közös munkát online formában kellett megvalósítani, továbbá meg kellett küzdeni az internet, a technika okozta problémákkal is. A verseny fordulóit végül sikeresen teljesítve a diákok a 299 induló csapatból bekerültek a legjobb 36-ba, és 17. helyezettként a döntőbe. A csapat lelkesen készül a további megmérettetésre. A döntő tervezett időpontja március 27-28. Gratulálunk Bondor Jázmin, Bertók Eliza, Hompó Patrícia, Kellencz Zsolt és Kránicz Kornélia 11. A osztályos diákjainknak! Szervezett, ügyes csapatmunka volt!
Felkészítő tanár Mellesné Fonyogáb Kornélia.
További sok sikert kívánunk!
Fodor József Országos Biológia Verseny eredménye! - 2021.2.18
A Fodor József Országos Biológia Verseny 1. fordulóját február 11-én rendezték meg a verseny szervezői ez alkalommal online. A diákoknak a kijelölt témakörökben kellett különböző típusú feladatokat megoldaniuk figyelve a megadott időkeret szűkösségére is. A verseny 1. fordulóját Nemes Tamás 10. A osztályos diákunk sikeresen teljesítette, így a 2. fordulóba jutott.
A 2. fordulót márciusban rendezik meg, ahol a tanulók ismét tesztelhetik tudásukat, illetve a végső sorrend is kialakul.
Felkészítő tanára Mellesné Fonyogáb Kornélia.
Gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk!
Farsang - 2021.1.12
Iskolánk tanulói izgatottan várták a pénteki napot! Farsangra készültünk. Ellepték az épületet a különböző meseszereplők, szuperhősök, akik a délelőtt folyamán játékos tanórákon vehettek részt. Ebéd után a farsangi fánk elfogyasztásával kezdődött a délutáni mulatság. Felső tagozatos tanulóink is felvették álarcaikat, jelmezeiket és a kézilabda pályán megtekintettük a 8. osztályosok nyitótáncát, amivel kezdetét vette a farsangi karnevál! Osztályonként kivonultunk a város tereire, ahol a gyerekek vidám, táncos előadásokkal kedveskedtek a járókelőknek. Vicces mondókákkal, táncos produkciókkal, télbúcsúztató dalokkal csaltak mosolyt a csurgói emberek arcára. Egy igazán jókedvű , vidám "télűző" felvonulást tartottunk maskarákban, kerepelőkkel.
A hideg ellenére mindenki nagyon jól érezte magát!
Ebben a tanévben a Csokonais Diákok rendhagyó farsangi ünnepsége egy kis vidámsággal felejtette a hétköznap gondjait.



Violáné Bakonyi Ibolya a 2020-as év somogyi Könyvtárosa - a Kellner Bernát Díj nyertese! - 2021.1.13
Horváth Péter, a Kellner Bernát Alapítvány kuratóriumának elnöke kereste fel iskolánkat a nagyszerű hírrel.
A 2020-as évre a Kellner Bernát Alapítvány pályázatot hirdetett az "Év Könyvtárosa - Kellner Bernát Emlékdíj" elnyerésére.
Füstös János Csurgó város polgármesterének felterjesztése alapján, munkája elismeréseként iskolánk könyvtárosa, Violáné Bakonyi Ibolya nyerte el a 2020-as évre az "Év Könyvtárosa - Kellner Bernát Emlékdíjat".
Az Alapítványt 2015-ben Kellner Bernát özvegye, Kertész Margit hozta létre, mely férjének, Kellner Bernátnak, a Somogy Megyei Könyvtár hajdani igazgatójának hivatott emléket állítani. Az alapító kikötése, hogy a díjat csak olyan kiváló könyvtáros kaphatja, aki somogyi könyvtárban tevékenykedik, illetve tevékenykedett hosszabb időn át, és munkája során bármely szakterületen kimagaslót alkotott.
Az Emlékdíj ünnepélyes átadására 2021. január 13-án a Polgármesteri Hivatalban került sor. A díjat Horváth Péter, a kuratórium elnöke adta át Violáné Bakonyi Ibolya munkásságának méltatásával.
A Díjhoz Violáné Bakonyi Ibolyának ezúton is szeretettel gratulálunk. Nagyon örülünk a megtisztelő elismerésnek! További munkájához erőt, töretlen szakmai elkötelezettséget és jó egészséget kívánunk Isten áldásával!

Egy emlékezetes év képes krónikája: - 2020.12.31















































Mert ajándékozni öröm... - 2020.12.29
Iskolánk kisdiákjai ebben az évben is ajándékoztak cipős doboznyi szeretetet. Esősorban a 6. osztály tekintette szívügyének az ajándékozást. Az osztály közösen vásárolta meg az apró figyelmességeket osztályfőnökükkel, és együtt csomagolták be a szebbnél szebb dobozokat.
Csaknem ezer csomag gyűlt össze az Egy doboznyi szeretet elnevezésű jótékonysági akcióban Nagykanizsán, ahova a mi csomagjaink is megérkeztek. A járvány miatt sokáig az is kérdés volt, meghirdetik-e idén a gyűjtést, de végül alig néhány hét alatt csaknem 1000 doboznyi ajándék gyűlt össze.
Köszönet mindenkinek ezért!


Járt nálunk a MIKULÁS! - 2020.12.4
Jött, megjött, hiszen várva-vártuk. Teli zsákja kinyílt, és minden gyermek ajándékot kapott. De amilyet még nem láttunk, ajándékot kapott a Mikulás is. Mert a gyermeki szív hálás.. És ezt oly jó látni!







Pályaorientációs nap a Csokonaiban - 2020.11.27
A mai pályaorientációs napot 1-8. osztályos tanulóinknak szerveztük. Az alsó tagozatos gyermekek kézműveskedéssel kerültek közelebb az anyagokhoz, ezáltal egy-egy szakmához. A kisiskolások körében a virágkötészet volt a nyerő, hisz a héten már mindenki az adventi készülődés lázában ég! Minden osztály nagy-nagy lelkesedéssel készítette el saját adventi koszorúját.
A felső tagozatos diákok, ha online is, érdekes feladatokkal, tesztekkel próbáltak az egyes szakmákhoz közelebb kerülni. Ennek megfelelően pályaválasztási előadást hallgattak Kurucz János Úrtól, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamarától. Érdekes szakma képviselője jelentkezett be hozzánk, Simon Csaba egykori hajóskapitány, aki saját élményeiről számolt be előadásában. Szakmaismertető kisfilmeket néztek, teszteket tölthettek ki tanulóink szakmákkal kapcsolatosan.
Igaz, hogy a vírushelyzet miatt külső helyszínekre nem tudtak menni diákjaink, de sikerült hasznosan, sok új információ birtokában zárni a napot. A programban részt vevő tanulók kitekintést kaptak különböző szakmák irányába, megismerhették a továbbtanulás lehetséges módjait, azok kimenetelét és a gimnáziumba rejlő lehetőségeket is!
Iskolánk beiskolázási tájékoztatóját adjuk közre. - 2020.11.25
Sajnos, a személyes találkozások most elmaradnak, de igyekszünk most így üzenni az érdeklődő diákoknak. Köszönjük a Csurgó TV munkatársainak a segítő közreműködést!
Mindenkinek jó egészséget kívánunk!

Videó!





Nagyszerű eredmény! - 2020.11.12
A 2020. évi Kárpát-medencei ZöldOkos Kupa regionális döntőjében diákjaink 4. helyezést értek el.
A csapat tagjai: Tratnyek Sára, Horváth Vilmos, Mihalics Nimród 8. osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk Varga Jolán tanárnő. Gratulálunk az eredményhez!





Papp Imre Helytörténeti Vetélkedő eredményei - 2020.11.11
A csurgói múzeum gyűjteményének megalapítója, Papp Imre tiszteletére vetélkedősorozatot indított az általános iskolák felsős osztályainak, amely a járványhelyzet miatt az online térben zajlott. A beérkezett munkákat Vargáné Hegedüs Magdolna helytörténész értékelte, ezúton is köszönjük a munkáját!
A nyerteseknek gratulálunk, a többi csapatnak (Életrevalók, Eötvös 8b, Okoskák, History, Ötösök, Élő legendák) köszönjük a részvételt!
Helyezettek:
1. Csokonai Csurgói Csemetéi (maximális 40 pont) – Csurgói Eötvös József Sportiskolai Általános Iskola csapata: Csire Barnabás, Péterfai Bence, Radák Réka, Szabó Anna, Ürmösi Attila és Horváth Jázmin Virág. Felkészítő tanár: Neményiné Füstös Szilvia.
2. Vadgesztenyevirág (39 pont) – Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium csapata: Tratnyek Sára, Vágó Csenge, Szücs Réka, Somogyi Sára és Kelemen Kadosa. Felkészítő tanár: Füstösné Ábrahám Judit.
3. Kurucok (38 pont) – Csurgói Eötvös József Sportiskolai Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolájának csapata: Bakos Noémi Boglárka, Bognár Boglárka, Kiss Lilien, Pfaffsics Martina és Varga Dóra. Felkészítő tanár: Juhainé Kovács Ágnes.
Megkérjük a felkészítő tanárokat, hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot a díjak átadását illetően. Az első helyezett csapat díjához Csurgó Város Önkormányzata hozzájárult Az én városom, Csurgó c. kiadvány és Csurgó címerével ellátott kulcstartó egy-egy darabjával. Köszönjük!
További jó tanulást és jó egészséget kívánunk!
Október végi események a Kisiskolában - 2020.10.29
Az Egészség Fejlesztési Iroda rajzpályázatán Pálfy Hanga Boróka 4.o. tanulónk különdíjat kapott ill. minden résztvevő egy ajándék tollat. Gratulálunk!
Október 21-én a Földünkért Világnap alkalmából őszi kiránduláson vett részt az alsó tagozatos diáksereg Kaszóban!














Matoltsy ösztöndíj - 2020.10.22
Matoltsy ösztöndíjak átadására került sor a reformáció alkalmából tartott ünnepi istentiszteletünkön

Matoltsy Sándor, iskolánk egykori igazgatótanács elnöke, akire második iskolaalapítóként tekintünk.
Az iskola iránti szeretetből és hűségből, édesapja iránti tiszteletből fia, Dr. Matoltsy Sándor Gedeon az Amerikai Egyesült Államokban elhunyt Humbold-díjas kutató professzor, hagyatékából nagylelkűen támogatta iskolánkat.
Ennek köszönhetően minden évben tanulmányi ösztöndíjban részesülhetnek a kiemelkedő teljesítményt elérő tanulók.
Az elmúlt tanév második félévének eredményei alapján a díjazottak (balról jobbra haladva):
Weisinger Patrik Gábor, Bordás Gergő Kende, Peti Soma József, Melles Márk, Füstös János, Zsíros Ildikó, Berkes Nóra, Bertók Eliza, Füstös Judit, Nemes Tamás
Gratulálunk kiemelkedő munkájukhoz, további sok sikert kívánunk!
Ünnepi istentisztelet a reformáció emléknapja alkalmából - 2020.10.22
Október 31. a reformáció emléknapja, országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek. Így mi is ünnepeltünk a Csokonai Gimnáziumban.






Interreg horvát magyar pályázat a Csokonaiban - 2020.10.22
2020 júliusában iskolánk ismét belekezdett egy horvát-magyar pályázatba.
HUHR/1901/4.1.2/0055 azonosító számú INTERREG V-A Hungary –Croatia 2014-2020 Cross-border cooperation of secondary schools in developing common tools in practical training of natural sciences (water,soil,micro-climate) című projektben három iskola vesz részt a határ két oldalán. A projekt Vezető Kedvezményezettje a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium. További kedvezményezettjei a horvát Srednja škola Prelog (Prelogi Gimnázium), valamint a kaproncai " Fran Galović " Gimnázium. A Prelogi Gimnázium munkáját a REDEA Ügynökség támogatja, a „Fran Galović” Gimnáziumot a PORA ügynökség segíti, míg a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium munkáját a DDRIÜ Nonprofit Kft. koordinálja.
A projekt a határmenti régió három iskolájában tanuló diákok közös környezeti és kulturális értékeinek tudatosításához járul hozzá tudományos és sport tevékenységek megvalósításával. A pályázatban szereplő tevékenységek elősegítik a hosszú távú, határon átnyúló oktatási együttműködést a résztvevő intézmények között, valamint a diákok érdeklődésének felkeltését egymás országának hagyományos értékei és a helyi kulturális ismeretei iránt.
2020.09.28-án a projektet a prelogi iskola nyitotta meg. Ezen alkalommal a prelogi iskola igazgatója köszöntője után a „Fran Galović” Gimnázium és a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója is köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően mind a három iskola bemutatta a saját intézményét, majd kitértek a program megvalósítására. Végezetül a DDRIÜ Nonprofit Kft. képviselője ismertette az ECOoperation projekt főbb tudnivalóit és adatait a résztvevőkkel.
Hasonlóan a korábbi együttműködéshez, ez a pályázat is tematikus. Mindhárom iskola vállalt egy-egy természettudományos témában való felkészülést, valamint sporttevékenységet, mely a közös együttműködés és a közös kapcsolatok alapja lesz.
A tervek szerint iskolánk 10. évfolyamos tanulói vesznek részt oszlopos tagként ebben a pályázatban, és a TALAJTANI kutatások témakörét járjuk körbe a diákokkal. A horvát iskolák a VÍZ, valamint a MIKROKLÍMA ismereteiben szereznek jártasságot.
Témáinkhoz kapcsolódva a horvát gyerekek kenuzni és kerékpározni fognak, a sportágak minden lehető ismeretét elsajátítva, mi pedig a kempingezés rejtelmeibe tekintünk be. Az elsajátított ismereteket megtanítjuk egymásnak. Amennyiben lehetőségünk nyílik, szeretnénk személyesen is találkozni egymással és a természetben kirándulva kipróbálnánk az elméletben szerzett tudásunkat. Örök emlékeket szerzünk, - ha sikerül - amikor majd hatvan horvát és magyar diák együtt vesz részt vízitúrán, kerékpártúrán és közösen töltünk el időt egy kempingben barátságokat kötve.
A projekt befejezését 2021 decemberére tervezzük.
Az elmúlt időszakban sajnos nem tudtuk felkeresni egymás iskoláit, de videokonferenciákon már találkoztunk és megkezdtük a munkát.
Október hónapban már egy kísérőprogram is létrejöhetett, iskolánk aulájában megnyílt egy talajtani kiállítás, ahol interaktív és elméleti oktatóanyag teszi szemléletesebbé és gyakorlatiasabbá az ismeretátadást. A megnyitó rendezvényt 2020. október 22-én tartottuk.
Weblap
Facebook
Emlékezés - 2020.10.22
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napjára emlékeztünk a Csokonaiban.







Ifjú tehetség iskolánkban! - 2020.10.22
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az év elején Tavasz 2020 címmel hirdetett alkotói pályázatot általános és középiskolás fiatalok számára.
A pályázat célja, hogy olyan művek szülessenek, amelyek alapvetően a 2020. év tavaszán zajló karantén időszakra reflektálnak. Az alkotásokat neves szakmai zsűri bírálta el. Irodalom kategóriában Both Gabi gyerekirodalmi szerkesztő, író; Dávid Anna, a Magvető Könyvkiadó igazgatója; Sárközy Bence, a Libri Kiadói Csoport társtulajdonosa, kiadási igazgató.
Iskolánk 10.A osztályos tanulója HOLCZER DÁVID novellája is díjazásban részesült. Gratulálunk neki!
A következő linken elérhető a díjazott alkotásokból készült lapozható digitális kiadvány.
Itt pedig le is tölthető!





Drog vagy Darts! - 2020.10.21
Életmód változtató program, előadás

A Darányért Közművelődési Faluszépítő Közhasznú Egyesület a Dél dunántúli Civil Szervezetek Egyesületével, és a Darány Község Sport Egyesületével közösen egy Drog vagy Darts életmód változtató előadást tartott iskolánkban még a szünet előtt.
Az előadás három témára épült. Dr Dányi Tamás körzeti orvos tartott előadást a drog egészségügyi veszélyeiről. Majd Tamás Péter rendőr törzszászlós a társadalomra gyakorolt káros hatásait elemezte, és az ide vonatkozó büntetésekről beszélt. A harmadik blokk, a darts matek számítógépes program bemutatásáról és a sportról szólt, hogy azt az érzést, amit a drog használatával el lehet érni, azt el lehet érni a sportban elért sikerekkel is, erről Péter József beszélt. Az előadás végén a gyerekek kipróbálhatták a darts sportot.
Köszönjük a hasznos előadásokat!



Őszi parkrendezés - 2020.10.9
Iskolánk az idei évben is csatlakozott a „72 óra kompromisszum nélkül” országosan meghirdetett programhoz. Ennek lényege, hogy segítsünk együtt a rászorulókon, végezzünk a közösségünknek hasznos tevékenységet. Az önkéntes akció keretében iskolánk területének tereprendezését jelöltük ki fő célként. Felső tagozatos és gimnazista diákjaink a gimnázium parkját rendezték, gereblyéztek, ágakat gyűjtöttek, szemetet szedtek. Alsó tagozatos tanulóink a Kisiskola és a városi „Millenniumi Park” területét szépítették. Mindenki lelkesen kivette a részét a munkából. A napsütéses szép időben öröm volt együtt dolgozni!
Szeretethíd - 2020.10.9
A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Kárpát-medence-szerte Szeretethíd programját. Ahogyan az akció jelmondata is hirdeti: Legyetek felkiáltójellé! – vagyis mutassunk példát környezetünk számára azzal, hogy egyénileg vagy csoportosan valamilyen önkéntes szolgálatot vállalunk.
Ahogy a Példabeszédek könyvében olvashatjuk: „Aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25) Vajon gondolkodtunk-e már erről az Igéről az önkéntesség témakörében? Aki végzett már valaha önkéntes szolgálatot, bizonyára megtapasztalta azt, hogy milyen jól eső érzés másoknak segíteni. A gyerekek nevelése során fontos cél, hogy később a közösségük aktív tagjaivá legyenek, és mihamarabb megtanulják, hogy milyen együtt munkálkodni egy adott célért. A fiatalok vagy családosok számára a segíteni akarás mellett a közösségépítés is fontos szerepet játszik: kiszakadni a hétköznapok monotonitásából, letenni a mindennapi terheinket, és együtt, vidáman valamilyen nemes célt szolgálni.
Az idei év talán még jobban felhívta a figyelmet arra, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy figyeljünk egymásra, és készek legyünk segíteni embertársainknak. A koronavírus járvány számos lehetőséget kínált és kínál arra, hogy szolgálatkészségünket kifejezzük.
Miután a májusra tervezett Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat a járványügyi helyzet nem engedte megszervezni, így október második hétvégéjén lett bepótolva az országos programsorozat.
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola diákjai és pedagógusai is bekapcsolódtunk a programsorozatba.
Programjainkat évszakhoz, népszokásokhoz és jeles ünnepekhez igazítottuk. Az osztályfőnökök és pedagógusok irányításával a kézműves foglalkozásokon, mindenki saját képességei szerint, különböző anyagokból alkotott. Tevékenységeink osztályszinten, családias hangulatban zajlottak. Ügyes kezek nagy lelkesedéssel készítették a Márton napi díszeket, adventi gyertyatartókat, karácsonyi képeslapokat, igés kártyákat, dekorációt szalagavatóra, farsangi díszeket, ezzel is erősítve az összetartozásukat. A gimnazista fiúk a Történelmi Park szépítését vállalták.
Örömöt jelentett a közös munka úgy a tanulók, mint a pedagógusok számára.
Fontosnak tartjuk az egymásra figyelést és a szeretet továbbadását. A Szeretethíd számunkra egyben egy bizonyságtétel is. A világ felé is bizonyságot tehetünk azzal, hogy megmutatjuk az emberek számára: az egyház nemcsak magával törődik, hanem a környezetével, másokkal is.
Imádságainkban kérjük a mi Megváltó Urunkat, az Úr Jézus Krisztust, Aki mindenben példát mutatott nekünk, hogy hidat tudjunk építeni a generációk között, a segítségnyújtók és rászorulók, világ és társadalom, Isten és ember között: Mennyei édes Atyánk, a Te Szentlelked által arra kérünk, legyél ebben a mi segítségünkre Ámen.

Galambfalvi Márton
ref. lelkipásztor, vallástanár
Elhunyt Bertók László Kossuth-díjas költő, iskolánk öregdiákja. 85 évet élt. - 2020.9.15
A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja több mint húsz verseskötet és több prózakötet szerzője volt. Ezek közül a Priusz és a Hazulról haza című önéletrajzi könyveiben olvashatunk csurgói éveiről.
Munkásságát több rangos elismeréssel jutalmazták: 1982-ben József Attila-, 1989-ben Graves-, 1990-ben Déry Tibor-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben a Kossuth-díjat is átvehette. Csurgón 2019 szeptemberében vette át díszpogári címét.
Mindig szívesen jött hajdani iskolájába, akár Csokonai-előadásra, akár író-olvasó találkozóra hívták. 1999-ben ő nyitotta meg a könyvtárfolyosón ma is látható Csokonai-kiállítást. Megjelent köteteiből soha nem mulasztott el küldeni az iskola könyvtárának.

Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük!

Kirándult a 6. osztály - "Szülőföldem Somogyország!" - 2020.9.2
Rendhagyó, 3 napos tanévnyitó!
Az emberek ösztönösen vonzódnak a természethez. A legjobb, amit tehetünk a gyerekekkel, ha kivisszük Őket a szabadba, hagyjuk, hogy tapasztaljanak, ne féljenek az időjárás viszontagságaitól, a rovaroktól. Legyenek fák, ahonnan le lehet esni, csalán, amibe bele lehet esni, tüske, amibe bele lehet lépni, vagy veszélyes vadállatok, akiktől félni kell. (Nyugalom, nem voltak!) Legyen hely, ahol, ha nem figyelsz, el lehet veszni, el lehet tűnni, bújni, elfutni, ahol netán koszos lehetsz, mit ad Isten sáros, büdös. Nos, a csokonais 6. osztály 3 napos, szabadban töltött tanévnyitó kirándulásán mindenki vállalhatott kockázatot. Megtapasztalhattuk, hogy szaladgálni jó, dönteni arról, mit játszunk, mit kezdjünk a természettel, az jó, rájönni arra, hogy tetteinknek súlya van, (ha nem veszek esőkabátot, elázom, ha nem teszek félre száraz fát, este nem eszek sült virslit egy nagy eső után, ha kavicson hirtelen fékezek a bicajjal, el is eshetek, a vizes avar, fa csúszik, stb.) az nagyon jó. A kudarcokból éppúgy tanultunk, mint a sikerélményekből. Öröm volt látni, hogy nincs szorongás, hogy kénytelenek vagyunk egymásra is figyelni, s nem azért figyelünk, mert kell, kötelező, hanem azért, mert felismertük, hogy sokkal nagyobb boldogság együtt lenni, a tanár maximális bizalmát élvezni, mint rosszalkodni, unatkozni, egymást húzni. Kerékpároztunk, tanösvényt jártunk, állatokat figyeltünk, tüzet raktunk, főztünk, sütöttünk, esőben fürödtünk a medencében, ha kellett, mosogattunk, terítettünk, fát gyűjtöttünk, szarvast simogattunk, etettünk, átéltünk hirtelen jött vihart, villámokat, csendes éjszakai esőt, kedves őszi napsütést, s nagyon sokat beszélgettünk, nevettünk.
Tettük mindezt Kaszóban, a Sakál tanya helyes kis faházaiban töltött éjszakák után, Raffainé Gerlecz Mónika szakszerű idegenvezetésével, a Somogy megyei Önkormányzat jóvoltából a "Szülőföldem Somogyország 2020" program pályázati támogatásával, Szabó Zoltánné és Szabó Zoltán határtalanul türelmes és kreatív felügyelete mellett. Köszönjük Huszti Gábor alelnök úr látogatását kirándulásunkon!
Tanévkezdő "kolis parti" - 2020.9.2
Tanév eleji közösségépítő programunkat az idei évben is a Zis-tóra szerveztük. Kollégista diákjainkkal egy vidám délutánt töltöttünk együtt. Egymás megismerését segítő feladatok, szobor játék, activity színesítették a programot. Emellett lehetőség volt focizni és röplabdázni is. A finom vacsora elfogyasztása után mindenki jó hangulatban tért vissza a kollégiumba.




Tanévnyitó - 2020.8.31
Képek a tanévnyítóról.
Gólyanap a Kisiskolában - 2020.8.27
Nagy örömünkre tegnap és ma megtarthattuk az "elsős gólyanapokat". Mindenkinek nagyon jóleső volt a találkozás , az ismerkedés. A gyerekek lelkesen kézműveskedtek, sokat játszottak és kitartóan próbálták az évnyitóra készült kis műsorukat. Köszönjük a szülőknek és minden közreműködőnek a sok-sok segítséget! Adri néni és Mónika néni




Kedves Csokonaisok! Tisztelt Szülők! - 2020.8.25
Tanévnyitó istentiszteletünket 2020. augusztus 30-án (vasárnap) tartjuk 18 órai kezdettel a Csurgói Református Templomban. A járványügyi helyzetre tekintettel az idei évben rendhagyó módon szervezzük meg az ünnepélyt. Kötelező a megjelenés az első osztályosoknak, a kilencedik (9.A és 9.B) és tizenkettedikes (12.A) diákoknak, valamint a sportkollégiumban lakó kézilabdás tanulóinknak. Az iskolához kell érkezniük 17.30-ra ünneplő ruhában. Új diákjaink 17.45-kor belépnek a Festetics-kapun, majd együtt átvonulunk a templomba.
A kollégiumba beköltözni 2020. augusztus 31-én (hétfőn) lehet 16 órától. Az első tanítási nap szeptember 1. (kedd): Tanévkezdő Csendesnap. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy iskolába csak egészséges diákot engedjenek.
Sok szeretettel várjuk tanulóinkat!
TUDOK Esszéíró pályázat szép eredménye! - 2020.7.25
Az idei évben rendhagyó módon, az online térben rendezték meg a Kutató Diákok Mozgalmának VIII. Tudományos Hétvégéjét, mely keretében sor került a XIII. Tudományos Poszterverseny és XVIII. Tudományos Esszépályázat eredményhirdetésére is. A Kutató Diákok Mozgalma által meghirdetett XVIII. Tudományos Esszépályázaton humán és társadalomtudományok kategóriában iskolánk 10. évfolyamos tanulója, Füstös Judit az országos 2. helyezést szerezte meg. Dolgozatának címe: Közbirtokosság
Családtörténetből-kitekintés a jog mezejére.
Felkészítő tanára: Szabó Zoltánné
Gratulálunk a szép eredményhez!






Álláshirdetés
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium


pályázatot hirdet

német szakos óraadó tanár


munkakör betöltésére.

Részletes tájékoztatás a hivatkozásra kattintva érhető el!
Kedves Csokonais Diákok! Tisztelt Szülők! - 2020.6.22
A 2019-2020. tanév végére értünk. Rendhagyó tanévet tudhatunk a hátunk mögött. A megszokott rendben zajló tanítási időszak és a digitális tanrendben eltöltött 12 hét új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagított minket. Összefogással sikerült megoldanunk a felmerülő nehézségeket, és elmondhatjuk, hogy ebben a tanévben is nagyon szép egyéni, tanulói sikereket értek el diákjaink. 25 tanulónk sikeres és eredményes érettségi vizsgát tett a megváltozott körülmények között. Olyan országos eredményeink születtek,melyek eddig még soha.
A közösségi élet március közepétől a virtuális térbe helyeződött át, így sajnos ballagást és évzáró ünnepséget sem volt módunkban tartani. A tanév lezárása is felemás, a bizonyítványok is a virtuális térben „keringenek”. De bizonyítványok, egyéni teljesítmények lenyomata, egy tanév munkájának eredménye. Remélem, mindenki megelégedéssel veszi kézbe.
Az iskolában nyári tábor zajlik, a 9. évfolyamos gólyácskákat fogadjuk szeretettel.
Reméljük, hogy egy pihentető, vidám nyár után augusztus utolsó vasárnapján mindenki vágyakozással jön ismét a következő tanév tanévnyitó ünnepére, és ott folytathatjuk iskolás életünket, ahol abbahagytuk a bezárás előtt.
Minden szülőnek köszönöm azt a munkát, törődést, amit az iskolai feladatok elvégzése közben tett gyermeke sikerének érdekében, a pedagógusok munkáját segítve.
Találkozzunk ismét egészségben a Csokonaiban a szünet elmúltával!
Szép nyarat kívánok Mindenkinek!

Füstösné Ábrahám Judit
igazgató

BEIRATKOZÁS

Iskolánk tanulója lett a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciájának egyik Első díjasa - 2020.6.16
A Kutató Diákok Mozgalma a 2019/20-as tanévben is meghirdette a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciáját (TUDOK 2020), melynek célja, hogy felkeltse az érdeklődést a tudományos gondolkodás és a kutatás iránt. A magyarországi, az erdélyi a felvidéki és a vajdasági regionális konferenciák győztesei az idén online mutatták be és védték meg kutatási eredményeiket szakmai zsűri előtt. Iskolánk 10. osztályos tanulója, Peti Soma József a tavasszal megrendezett regionális konferencia egyik győzteseként képviselte az anyaországot Várak, erődök, védelmi vonalak Csurgón és környékén című munkájával. Az Első díjat szerezte meg,amely 20 felvételi többletpontot jelent a továbbtanulásnál. Felkészítő tanára: Szabó Zoltánné Konzulens: Szabó Zoltán
Szívből GRATULÁLUNK!!!

Beszámoló



Újabb országos eredmény - 2020.6.16
Beszámoló helyett idézet Paál Zsuzsanna PhD a Magyar Néprajzi Társaság Néprajzi Gyűjtő Szakosztályának elnökének leveléből. A levél eredetijét a gyékényesi polgármester, másolatát pedig diákunk, Füstös Judit 10. osztályos tanuló kapta.

„Tisztelt Polgármester Asszony!

Engedje meg, hogy értesítsük Önt és Kollégáit, hogy kitűnő fiatal polgáruk, Füstös Judit Kísérlet egy kovácsműhely feltámasztására címmel készített pályaműve kiváló minősítést kapott a VIII. Tradíció Pályázat szakmai zsűrijének értékelésén. A vírushelyzetre tekintettel a Magyar Néprajzi Társaság állásfoglalása alapján a Tradíció ünnepélyes eredményhirdető konferenciánk és kiállításunk elmaradnak, és virtuálisan értesülnek a pályázók az értékelésről.
Szeretnénk ezúton felhívni figyelmét a pályázó tevékenységében rejlő kulturális értékek fontosságára. Örömmel tájékoztatjuk, hogy a pályamű eredeti dokumentációjával és mellékletével együtt mostantól a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumát gazdagítja. Egyszersmind kutathatóvá válik és a Néprajzi Múzeum könyvtárában olvasható lesz a most épülő, új múzeumban."

Gratulálunk! Felkészítő tanár: Szabó Zoltánné Konzulens:Szabó Zoltán
Az 5. osztály rendhagyó tanévzárója - 2020.6.15
Földrajzverseny eredmény - 2020.6.12
A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajz és Geoinformatikai Tanszéke IX. alkalommal hirdette meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt. Iskolánk 2 tanulója Füstös Judit és Füstös János nagyon szép eredménnyel jutott tovább az első fordulóból a középdöntőbe, melyet ősszel rendeznek meg Szegeden. Gratulálunk a továbbjutáshoz. Felkészítő tanár Varga Jolán.





Tudásbajnokság - 2020.6.12
A Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia által megrendezett Tudásbajnokság versenyen a felső tagozatosok között Tratnyek Sára 7. osztályos tanuló biológiából nagyon szép eredményt ért el. A 6 levelezős forduló után a megyei forduló, majd az országos döntő következett, melyet idén interneten keresztül bonyolítottak le. A 24 feladatból álló feladatlap kitöltésével Sára 96%-os eredményt ért el. Gratulálunk a szép eredményhez. Felkészítő tanára Varga Jolán




ZöldOkos kupa szép reményeink! - 2020.6.12
Ebben a tanévben is megrendezték a Fenntarthatósági témahét keretein belül a Zöldokos kupa versenyt. A iskolánkat Tratnyek Sára, Horváth Vilmos és Mihalics Nimród 7. osztályos tanulók képviselték. Az online forduló után a megyei verseny következett, amelyet idén szintén interneten keresztül bonyolítottak le. A csapat a megyei fordulóban első helyen végzett, így bejutott a regionális középdöntőbe, melyet ősszel rendeznek meg. Gratulálunk a szép eredményhez! Felkészítő tanárok: Mellesné Fonyogáb Kornélia és Varga Jolán.
A Szivárványhíd négyfordulós irodalmi verseny eredménye - 2020.6.2
A Hebe Kft. által rendezett Szivárványhíd országos négyfordulós irodalmi versenyen a 7-8. osztályos korcsoportban iskolánkból 3 csapat vett részt. A csapatoknak a feladatsorok kitöltésén kívül különböző projektmunkákat kellett készíteniük (tablót, plakátot, prezentációt, egyéni fogalmazásokat). Mindegyik csapatunk szépen dolgozott, versenyzőink ötletes, színvonalas munkákat készítettek. Eredményük: Herzsenák Fruzsina, Jónás Dorina 2. helyezés; Álmos Tünde, Juhász Bíborka, Kis-Berkes Flóra 4. helyezés; Kálmán Kitti, Vass Dorottya, Vizáver Emma 5. helyezés. Gratulálunk! Felkészítő tanáruk Majzik Valéria.

A a gimnazista tanulóinkból szerveződött csapatok eredményei: 3. helyezést ért el holtversenyben két csapatunk: Kovács Dorina és Varga Petra a 10. A osztályból, valamint Nagy Máté, Sótonyi Gergő és Weisinger Patrik a 9. B osztályból. Ők oklevelet és ajándékcsomagot kaptak. A 4. helyen végzett a 11. A osztályos csapat: Jakab Lilla, Zsíros Ildikó és Kollár Bence. 5. helyen, néhány ponttal lemaradva szintén a 9. B osztályból Domján Zsigmond, Dömötör Ádám és Rétei Dénes. Ők oklevelet kaptak. Felkészítő tanáruk: Weisingerné Barbér Katalin. Gratulálunk a sikeres versenyhez!
Beiratkozás
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium beiratkozást hirdet
2020. június 22. 8-10 óra között a Gimnázium épületében. Minden jelentkezőt a tájékoztató levélben jelzett dokumentumokkal várjuk.
Egyéb felvilágosítás a 06-82-471-108 telefonszámon kérhető.
Millenniumi logo-1000 darabos puzzle - 2020.6.2
Csurgói Városi Szociális Intézménye klubtagjai a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola diákjaival 1000 darabos puzzle-ből kirakták Csurgó Város millenniumi logóját. A közösen kirakott kép megtekinthető iskolánkban.






RKTDK és "Múzsám a természet" - 2020.5.26
A Református Középiskolák Természettudományos Konferenciáját a 2019/2020-as tanévben is meghirdettük. A megmérettetésre 16 diák küldött be pályamunkát. Biológia szekcióba 5, földrajz szekcióba 3, tárgyi néprajz szekcióba 5, tudomány-és technikatörténet szekcióba 2, környezetvédelem szekcióba 1 dolgozat érkezett. Sajnos az idei évben a koronavírus járvány miatt nem tudtuk megszervezni a verseny szóbeli részét. Az értékelés a beküldött dolgozatok alapján történt, melyeket a zsűrielnökök elvégeztek, és számunkra visszaküldtek.

Ezúton is köszönjük az értékelést Prof. Dr. Kazinczi Gabriellának, a Kaposvári Egyetem Agrár és Környezettudományi Karának egyetemi tanárának, Dr. Lukács Gábornak, a Pannon Egyetem Georgikon Karának egyetemi docensének és Zagyi Nándornak a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának tudományos segédmunkatársának.

A beérkezett dolgozatok mind igényes, tudományos, egyéni hangvételű, a kutatói elköteleződést tükröző munkák voltak. A vállalkozókedvű diákok felkészítő tanáraik segítségével értékes, színvonalas műveket adtak be.

A „Múzsám a természet” rajzpályázatra a korábbi évekhez hasonlóan sok szép alkotás érkezett.

A végeredmények megtekinthető az RKTDK fülön belül.
A MUNKARENDDEL kapcsolatos fontos hírek - 2020.5.21
Tisztelt Szülők!

Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár 2020. május 20-án tett bejelentése alapján az idei tanévet digitális oktatás keretein belül fogjuk befejezni június 15-én. Ennek értelmében az iskolában már nem lesz tantermi tanítás, MARAD A DIGITÁLIS MUNKAREND.
" Június 2-től engedélyezzük az iskolákban a pedagógusok és a tanulók oktatási célú találkozását, kiscsoportos konzultációk, illetve egyéni felkészítés tartását, amennyiben annak célja az elmúlt hónapokban tanultak rendszerezése, megerősítése, az esetleges lemaradó tanulók felzárkóztatása." –mondta államtitkár úr.
Mindezeket figyelembe véve iskolánk június 2-tól 8.00-16.00 között gyermekfelügyeletet biztosít, az előírásoknak megfelelően kiscsoportokat alkotunk. A szülői igényeket összesítjük, és ezt követően tájékoztatjuk Önöket, hogy gyermekük oktatási céllal mikor találkozhat pedagógussal. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a gyermek a saját tanító nénijével/pedagógusával fogja tölteni a napot.
Az igények felmérése után, a járványügyi előírások betartásával szervezzük meg a kiscsoportokat, amiről Önöket értesíteni fogjuk!

Kérem, hogy az osztályfőnöknek jelezze igényét, ha szeretné a felügyeletet, megjelölve azt is, hogy hány órától hány óráig kívánja igénybe venni a gyermekfelügyeletet.
Határidő: MÁJUS 26. (kedd) 12.00 óra.
Iskolabuszt nem tudunk indítani az adott időszakra.

Csurgó, 2020. május 20.

Tisztelettel:
Füstösné Ábrahám Judit
igazgató
"Különös ballagás" - 2020.5.2
Szeretettel búcsúzunk!

12. A osztály: osztályfőnök Miklós Piroska
Csatár Martin György, Érfalvi Bálint, Fekete Kristóf Márk, Fodor Fanni , Gerlei Réka, Kanyó Júlia Sára, Németh Olga Mária, Pálfy Patrik, Schumann Fruzsina, Sólya Gergő Sándor, Somogyi Balázs, Spolár Patrik, Szarka Diána, Szávai Gergely Balázs, Tóth Árpád Miklós

12. B osztály: osztályfőnök Széll Károly
Bazsó Gergely, Becskei Barnabás, Bosznai Patrik Bence, Dömötör Marcell, Füstös Ádám, Gergály Ádám Attila, Kovács János, Lassú Martin, Skoda Levente, Stoff Ronald, Tormás Nemeshalmi Áron

https://www.youtube.com/watch?v=5dDMNGRiaAU


Csokonais siker! - 2020.4.18
A Természet Világa Természet-Tudomány Diákpályázatán idén is szép eredmények születtek. A diákpályázatokat 4 kategóriában lehetett benyújtani. Zsíros Ildikó 11. A osztályos diákunk immunterápiáról készített pályamunkájával az Egészségtudomány kategóriában II. díjas lett. Melles Márk (10. A) és Varga Martin (10. B) kutyásterápiáról készített pályamunkájukkal az Önálló kutatások, elméleti összegzések kategória III. díjasai lettek.
A koronavírus helyzetre való tekintettel idén a Magyar Tudományos Akadémia székházába tervezett díjátadó és diákkonferencia elmarad, a díjazottakat viszont kérik pályamunkájuk rövid bemutatására, ezúttal videoüzenet formában.
Felkészítő tanárok Mellesné Fonyogáb Kornélia és Varga Jolán tanárnők voltak.
Gratulálunk a szép munkákhoz!
Gyász - 2020.4.16
Életének 88. évében elhunyt Fekete György, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, iparművész, szakíró, politikus, helyettes államtitkár, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, iskolánk öregdiákja.
A 200 éves évfordulón 1992-ben ő avatta fel Nagyváthy János emlékművét, Hadik Magda alkotását. A református gimnázium újraindulása után ajándékként megtervezte a diákkönyvtár bútorzatát, polcrendszerét, a park zöldjét behozva – ahogy ő mondta - az olvasók közé. Testvérével, dr. Fekete Károllyal emlékharangot adományozott a gimnáziumnak. Nagyapja, Rácz Dezső 35 évig iskolánk hírneves tanára volt.
Amikor Fekete Györgyöt a MMA elnökévé választották, városunk polgármestere, Füstös János levélben köszöntötte. A művész válaszában a következőket írta: „…elismerő sorait külön is köszönöm. Különösen azokat a mondatokat, melyek családom felmenőire emlékeztetnek, s egyben saját fiatalságom csurgói időszakát is visszaidézik…, …ahol neveltetésem meghatározó időszaka is zajlott…”
A Minden Tanárok Harangjának alapító okiratában testvérével, dr. Fekete Károllyal írta: „…mindazon tanároknak emlékére, akik valaha itt tanítottak, tanítanak és fognak tanítani. Megkondulásakor hangja mindig élesszen bennünk reájuk emlékező, szépséges visszhangot. Mi abban a szerencsében is részesülhettünk, hogy nem csak magunk lehettünk diákok a gimnázium falai között, hanem nagyapánk, Rácz Dezső tanár úr, aki görögöt, tornát, éneket és zenét tanított. A harang legyen a zene nyelvén beszédes tanúja és szószólója a generációk egymásrautaltságának, tanár és tanuló kölcsönös tiszteletének és ragaszkodásának.”
Szóljon ezúttal a harang az ő tiszteletére és emlékezetére!
(Dr. H.J. cikkei nyomán)

Ösztöndíjas diákjainkra vagyunk büszkék - 2020.4.9

Matoltsy-ösztöndíjas diákjaink a 2019/20. tanév első félévének kiemelkedő munkája eredményeként Németh Olga Mária 12.A, Melles Márk 10.A, Füstös János 9.A, Füstös Judit 10.A, Nemes Tamás 9.A, Kanyó Júlia Sára 12.A, Zsíros Ildikó 11.A, Peti Soma József 10.B, Bordás Gergő Kende 10.B. osztályos tanulók lettek. Gratulálunk féléves, kiemelkedő teljesítményükhöz!



BEIRATKOZÁS

Tájékoztatás - 2020.3.14
Kedves Csokonais Diákok!

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében hozott kormánydöntés értelmében iskolánk 2020. március 16-tól határozatlan ideig bezár.

Kézilabdás diákjainknak egyéni edzés terv szerint folytatódik a felkészítés otthonaikban. A sportkollégiumban és a 2. emeleti kollégiumban lakó diákjaink március 16-án (hétfőn) 7.00 órától 15.00 óráig jöhetnek be, hogy a dolgaikat elpakolják. Azoknak a diákoknak, akiknek az iskolában az osztálytermekben maradt felszerelésük, március 16-án (hétfőn) 8.00 órától 12.00 óráig lesz lehetőségük bejönni érte. Kérünk benneteket, hogy a további információkért figyeljétek honlapunkat, facebook oldalunkat!
Bezárnak az iskolák Magyarországon - 2020.3.13
Bezárják az iskolákat március 16-tól, hétfőtől kezdve. Tantermen kívüli digitális munkarendet vezetnek be, ami azt jelenti, hogy a tanulók nem mehetnek be az oktatási intézményekbe, nem mehetnek be az iskolába, de az igazgatóknak továbbra is be kell járnia. A tanároknak folytatni kell a tanítást, de az oktatást digitális eszközökkel végzik, akár otthonról, ha megvannak ehhez az eszközei, akár az iskola digitális eszközeit használva. Akinek ezért be kell mennie az intézménybe, az bemehet.

Orbán Viktor ehhez hozzátette: "egyébként is terveztük, hogy kiépítjük a digitális oktatás infrastruktúráját, de az igazság az, hogy még nem fejeztük be ezt a munkát, idő előtt kell ezt megindítanunk, így lehet, hogy döcögni fog, de még mindig sokkal jobb, ha folytatjuk a tanítást digitális eszközökkel, mintha teljesen abbahagyjuk." A miniszterelnök szerint ez lehetővé teszi, hogy a diákok felkészüljenek az érettségire, amit így a szokott rendben meg lehet tartani.
Mivel személyes találkozásra egyáltalán nem lesz mód diákok és tanárok között, új módszertanokra is szükség lesz. Ehhez az oktatási államtitkárság ajánlásokat fog közzétenni, amiket minden iskolába eljuttatnak. Az állam kiscsoportos gyermekmegőrzést is tud biztosítani, de jobb lenne, ha a gyerekek inkább otthon maradnának. Orbán kérte, hogy a gyerekekre ne a nagyszülők vigyázzanak, mert ez a vírus az idősebbek számára életveszélyes, a fiatalabbaknak csak egy szokásos influenza megpróbáltatását jelenti, ezért inkább a szülőkre, nagyszülőkre kell most vigyázni.
A kormányfő azt mondta, arra kell készülnünk, hogy itt most nem hetekről, hanem hónapokról lesz szó, az életünk legalább néhány hónapra változik majd meg, és ezekhez a változásokhoz alkalmazkodnia kell mindannyiunknak.

Az oktatási akciócsoport által megfogalmazott javaslatot holnap-holnapután kormányrendeletben is olvasni lehet majd. Index
Az EMMI tájékoztatója a koronavírussal kapcsolatban - 2020.3.11
Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket. Jelenleg Magyarországon az Operatív Törzs tájékoztatása szerint egyelőre elkülönült, egyedi esetek vannak, így jelenleg is legfontosabb feladatunk a megelőzés, a járvány továbbterjedésének, a járványgócok kialakulásának megakadályozása. Ahhoz, hogy ilyen típusú járványgócok hazai köznevelési intézményekben ne alakulhassanak ki, kiemelten felkérjük Önöket az alábbiak betartására:

  • A megelőzés első és legfontosabb lépése a személyi higiénés szabályok betartása. Ennek egyik legfontosabb eszköze – főleg kisgyerekek esetében – a rendszeres és kézmosószerrel negyven másodpercen keresztül történő, hatékony kézmosás. Ennek módjáról a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon elérhetővé tettek egy tájékoztató videót, amelynek elérhetősége a következő: https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu/videos/2848001001994029/ Kérjük, hogy a videót mutassa be kiskorú gyermekének, és az azon található mozdulatokat is gyakorolják be közösen a kiskorú gyermekkel. (A gyakori és helyes kézmosás fontosságára az iskolákban is felhívjuk a figyelmet, ez azonban nem pótolhatja az otthoni szülői iránymutatást.)
  • Kérjük, hogy a fennálló helyzettel kapcsolatban csak megbízható és hiteles forrásokból szerezzen információkat. Jelenleg Magyarország Kormánya hivatalos tájékoztató oldalt üzemeltet a https://koronavirus.gov.hu internetes oldalon, valamint a közösségi médiában (Facebook) létrehozásra került a hivatalos kormányzati tájékoztató oldal („Koronavírus tájékoztató oldal”, https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu).
  • Amennyiben akár Önnél, akár kiskorú gyermekénél a koronavírusra utaló tüneteket tapasztalnak (https://koronavirus.gov.hu/mit-tegyunk-tunetek-eseten), akkor kérjük, hogy telefonon konzultáljanak háziorvosukkal, aki szükség esetén a mentők értesítéséről, és az ezt követő protokoll szerinti intézkedések megtételéről gondoskodni fog. Ezt követően kérjük, amennyiben ilyen eset előfordul, akkor értesítsék a köznevelési intézmény vezetőjét, vagy gyermekük osztályfőnökét is az eseményekről.
  • Amennyiben koronavírus fertőzés szempontjából kiemelt kockázatú területen jártak, esetleg bizonyítottan koronavírus fertőzéssel diagnosztizált személlyel kerültek kapcsolatba, kérjük, hogy minden esetben a tájékoztatóban foglaltak szerint eljárni szíveskedjenek, azaz:
    • konzultáljanak telefonon a háziorvosukkal,
    • a tünetek lappangási idejének megfelelő (14 nap) időtartamban lehetőleg otthonukat ne hagyják el,
    • amennyiben ezen időszak alatt tüneteket tapasztalnak, akkor szintén a háziorvosukat hívják telefonon, aki a fentiek szerinti eljárás megtételéről gondoskodni fog.
A Klebelsberg Központ és az Oktatási Hivatal is folyamatosan nyomon követi a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejleményeket, állandó kapcsolatot tart mind az Emberi Erőforrások Minisztériumával, mind az Operatív Törzzsel. Amennyiben bármilyen, a hazai köznevelési intézményeket érintő intézkedés elrendelésre kerül, akkor arról soron kívül értesítjük mind a Tankerületi Központokat, mind a köznevelési intézmények vezetőit, akik a szükséges információkkal ellátják Önöket.

Segítő együttműködését megköszönve, Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár

Német nyelvi verseny szép eredménye! - 2020.3.9
Ebben a tanévben a Grimm Kiadó ismét meghirdette a "Tiéd-A-Szótár" szótárhasználati versenyt, melynek célja a helyes szótárhasználat elsajátítása volt.
Iskolánk 8. osztályos tanulói német nyelvből a "Dorinkas Engel" elnevezésű csapattal nevezett be. A csapatot Jónás Dorina, Kálmán Kitti, Kis-Berkes Sarolta és Vizáver Emma alkották.
A versenye során a tanulók érdekes, játékos, olykor azonban elgondolkodtató online feladatokon keresztül tanulhatták meg a helyes szótárhasználatot. A nyelvi verseny három selejtező fordulója, valamint egy videós feladat elkészítése után derült ki, kik jutottak a középdöntőbe. Csapatunk kategóriájában a legmagasabb ponttal vágott neki a középdöntőnek. A középdöntőben az elérhető 100 pontból 97 pontot szerzett a csapat, ez azonban sajnos nem bizonyult elegendőnek az országos döntőn való részvételhez, s a 31. helyen végeztek diákjaink.
Mindezek ellenére nagy szeretettel gratulálunk a csapatnak és felkészítőjüknek, Polgárné Handl Zsuzsanna tanárnőnek az elért eredményhez!
Savaria történelem verseny megyei forduló - kiváló eredmény! - 2020.3.7
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ minden évben meghirdeti a Savária történelem versenyt, melynek célja, hogy a tehetséges diákok számára lehetőséget biztosítson egyes történelmi korszakokban való elmélyülésre, a képességek újszerű fejlesztésére. Iskolánkból a megyei fordulóba jutottak a központi feladatlap eredményei alapján: Nemes Tamás, Füstös Judit, Herzsenák Fruzsina.
A megyei forduló Kaposváron zajlott, ahol mindhárman szépen helytálltak. Nemes Tamás 9. osztályos tanuló kategóriájának győztese lett, az első helyet szerezte meg.
Mindhárom diák versenyfelkészítő tanára Szabó Zoltánné. Gratulálunk!
Tanulósarok - 2020.3.3
Az EU-Tanoda projekt keretében az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének munkatársai tartottak rendhagyó órát 9. és 10. évfolyamos tanulóinknak. Az interaktív tanórák során diákjaink tudása számos új információval gazdagodott. A tanórák végén online teszt formájában mérhették össze tudásukat a diákok!




Nagyszerű eredmény! - 2020.2.28
A PTE-ÁOK az idei tanévben is meghirdette a „Tudomány, ami összeköt” diákpályázatot középiskolások részére. Négy megadott témában pályázhattak a tanulók: Testhőmérséklet-szabályozás; Akik túl korán érkeztek - koraszülöttek története; Diagnosztikai képalkotás–ami benned van; Utazás a koponyám körül-orvoslás és az irodalom.
Iskolánkból Zsíros Ildikó 11. A osztályos diák készített pályamunkát a koraszülöttekről. Az első elbírálás után a döntő fordulóba jutott, amely február 28-án a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán került megrendezésre a TDK Konferencia keretein belül. A döntőbe jutottaknak 10 percben kellett bemutatni kutatómunkájukat, majd helytállni az azt követő vitában. Ildikó a „Tenyérnyi gyermekek - Akik túl korán érkeztek” című pályamunkájával 3. helyezett lett. Az oklevél, az ajándéktárgyak és a pénzjutalom mellett nyereménye a PTE Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar által középiskolásoknak szervezett érettségi előkészítő táborban való ingyenes részvétel is. Gratulálunk neki a szép eredményhez!
Felkészítő tanárai Mellesné Fonyogáb Kornélia és Varga Jolán.
Filharmónia - 2020.2.27
Diákjaink megtapasztalhatták, hogy a mai kor kedvenc slágerei a komolyzene alapjaira épülnek.






Tanulmányi kirándulás - 2020.2.26
Iskolánk 9.A és 9.B osztályai 2020.02.26-án Budapestre utaztak tanulmányi kirándulásra. A gyerekek a Nemzeti Múzeum két tárlatát tekintették meg vezető segítségével, valamint a Tutanhamon kiállítás kincseit is megcsodálhatták. A korai indulás és a késői érkezés sem fárasztotta el fiataljainkat, reméljük mindenki nagyon jól szórakozott és hasznos volt számára a múzeumok látogatása. A tanulók kirándulását Horváthné Turjanica Anzselika és Molnár Ferenc osztályfőnökök szervezték.


A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja - 2020.2.25
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el. Azóta minden év február 25-én tartják országszerte – és tartjuk most mi is – a megemlékezést annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.

Az emléknap sajátossága, hogy a múlt felidézése mellett kegyelettel emlékezünk mindazokra, akik áldozatul estek a kommunista diktatúráknak: akiket megfosztottak életüktől, akiket bebörtönöztek, táborokba hurcoltak vagy internáltak, de ide számítanak azok is, akiknek a hatalom tönkretette az egészségét, egzisztenciáját, akik nem tanulhattak tovább, akiket „bepofoztak” a téeszekbe, öngyilkosságba kergettek… és folytathatnánk a sort.
TUDOK - 2020.2.23
Kutató Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciája zajlott február 21-22-én Csurgón, iskolánkban!

Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciasorozatának Humán -és Társadalomtudományi Tematikus Konferenciáját a Kutató Diákok Mozgalma 2020. február 21-22-én intézményünkkel együttműködve rendezte meg. Iskolánkban 35 előadást hallgathattunk meg 45 tanuló előadásában különböző szekciókban.
A konferencián Szabó Zoltánné tanárnő tanítványai - Füstös Judit 10.A, Peti Soma 10.B és Füstös János 9.A osztályos tanulók képviselték kutatásaikkal iskolánkat.
A Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciája Döntőjének helyszíne, időpontja: Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen (2020. március 27-28.) lesz.
Iskolánk két tanulója Füstös János 9.A és Peti Soma 10.B osztályos tanulók nagyszerű felkészülésükkel jelen lesznek a debreceni döntőn!!! Gratulálunk nekik!

A konferencián saját, kizárólag tudományos kutatásról szóló munkával lehetett elindulni.
Az első forduló (írásbeli forduló) során egy összefoglaló absztraktot kellett feltölteni az online rendszerbe, csatolva mellé az iskola, felkészítő tanár delegálásáról szóló nyilatkozatot. Ezt követően a második (területi, tematikus) fordulók, a szóbeli válogatók Magyarországon tematikus alapon, a határon túli fordulók regionális alapon Erdélyben, Felvidéken és Vajdaságban kerültek megrendezésre.
A Kárpát-medencei Döntőn a magyarországi tematikus vagy a határon túli regionális konferenciák zsűrijének döntése alapján lehetett indulni.
A konferenciák időpontjai és helyszínei

• Erdélyi Regionális Konferencia (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, 2019. december 6-8.)
• Felvidéki Regionális Konferencia (Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely, 2019. november 29.)
• Vajdasági Regionális Konferencia (Vegyészeti-Technológiai Iskola, Szabadka, 2019. december 7.)

• Élet- és környezettudományi Tematikus Konferencia (Vetési Albert Gimnázium, Veszprém, 2020. február 14-15.) Iskolánkat Zsíros Ildikó képviselte kutatásával, felkészítő tanárai Mellesné Fonyogáb Kornélia és Varga Jolán voltak.

• Humán- és társadalomtudományi Tematikus Konferencia (Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Csurgó, 2020. február 21-22.)

• Műszaki- és reáltudományi Tematikus Konferencia (Vetési Albert Gimnázium, Veszprém, 2020. február 14-15.)
TUDOK - 2020.2.15
A TUDOK - Kutató Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciája zajlott február 14-15-én Veszprémben.
Az Élet- és környezettudományi Tematikus Konferencián az egészségtudomány és géntechnológia szekcióban Zsíros Ildikó 11. A osztályos diákunk képviselte az iskolát, aki az immunterápiáról készített kutatómunkájával kiválóan helytállt.
Gratulálunk neki!







Farsang - 2020.2.7
Február 7-én iskolánk mint mindig, most is megtartotta farsangi bálját a Közösségi Házban. Az alsóbb évfolyamosok egyéni, míg a felsősök inkább csoportos jelmezbe öltöztek be. Minden jelmez és produkció nagy sikert aratott. A felvonulást a 8.osztályosok tánca zárta. A sok süti, szendvics és tombola mellett mindenki kedvére táncolhatott. Így igazán jó hangulatban zárhattuk a hetet.
Képek



Úszó eredmények - 2020.2.1
Diákjaink idén is részt vettek Kaposváron az Úszó Diákolimpia megyei fordulóján kettő korcsoportban. Nagy izgalommal és elszántsággal érkeztünk meg a Kaposvári Virágfürdőben tartott rendezvényre. Dömötör Marci 100 méteres mell és gyorsúszásban- Kardos Máté 50 méteres mell és gyorsúszásban rajtolt. Eredményeket még ezután küldik a rendezők. Köszönet a Csurgó Úszó SE-nek diákjaink felkészítéséért. Gratulálunk a kitartó, egész évet felölelő munkához!


Bál - 2020.2.1
Február elsején ismét megtartotta a Csokonai Szülői Munkaközössége 3. Jótékonysági batyus bálját. A fergeteges hangulatot nem csak a jó zene , hanem a tanulók és szülők fellépése is biztosította. Élmény volt így mindenkinek egy közösségben eltölteni az estét . Köszönjük minden résztvevőnek a támogatást!
Képek
Rádió interjú - 2020.2.1

Iskolai Könyvtári Világnap középiskolásoknak a csurgói Csokonaiban - 2020.1.23
Az Iskolai Könyvtári Világnapot idén háromszor is ünnepeljük a Csokonaiban, korosztályonként más-más tartalommal. A cél azonban mindig ugyanaz: felhívni a figyelmet az iskolai könyvtárak fontos szerepére. Az idei tanévben a Kisiskolában volt az első világnapi programunk január 10-én., a második a középiskolásoknak szólt január 23-án. Vendégünk volt a pécsi Oberon társulat három tagja, Bogárdi Aliz, Ákli Krisztián és Fenyvesi Mihály. Ballada a senki fiáról c. zenés-verses összeállításukban 20.századi költőket idéztek meg. Nagyszerű élmény volt hallgatni őket! A szünetben finom pogácsa és tea várta a jelenlevőket. Ezután két évfordulós megemlékezés következett: Csokonai 215, Pálóczi Horváth Ádám 200 éve hunyt el. Névadónk előtt egy 2003-ban készült csokonais diákszínpadi felvétellel (Jázminos lugasban) tisztelegtünk, Pálóczinak egy-egy énekét, versét ismertettük meg. Bemutattuk új könyveinket, s játékra hívtuk a jelenlevőket: a kifüggesztett Csokonai-versrészletekhez találjanak kortárs verseket, dalokat. Köszönjük Violáné Bakonyi Ibolya könyvtárosunk és Gulyás Beatrix szervező munkáját!
Ökumenikus Istentisztelet iskolánkban 12. évfolyamos diákjaink szolgálatával. - 2020.1.23









Beszámoló versenyeredményről - 2020.1.23
A Hebe Kft. által meghirdetett „Herbst in den DACH-Ländern“ elnevezésű versenyen a 8. osztályból a Jónás Dorina, Kálmán Kitti, Kis-Berkes Sarolta és Vizáver Emma alkotta csapat az elérhető 100 pontból 93,5 pontot szerzett és a 11. helyen végeztek. A versenyzők oklevélben részesültek.
Felkészítő tanár Polgárné Handl Zsuzsanna. Gratulálunk!

Ugyanezen négyes benevezett a Grimm Kiadó által meghirdetett „Tiéd- a- Szótár“, szótár-használati versenyre is. A verseny többfordulós, a döntőre Szegeden kerül sor 2019. március 20-án. Két selejtezőn már túl van a csapat, január végén lesz a harmadik selejtező, február elején pedig egy videós feladatot kell a csapatnak megoldani, illetve egy adott platformra feltölteni. Ezek után derül majd ki, hogy a csapat bekerül-e a középdöntőbe, amire minden esélyük megvan.




Magyar kultúra napja - Iskolai megemlékezés a Csokonaiban - 2020.1.22
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” (Kodály Zoltán)










Iskolakönyvtári Világnap a Kisiskolában - 2020.1.10
Az Iskolakönyvtári Világnap hivatalos napja október 4. hétfője. Mivel ez a nap gyakran iskolai szünetre esik, amelyet az advent ideje követ, későbbi időpontban szoktuk megtartani, korosztályonként más-más tartalommal ezt az alkalmat. A cél azonban mindig ugyanaz: felhívni a figyelmet az iskolai könyvtárak fontos szerepére.
Az idei tanévben a Kisiskolában volt az első világnapi programunk. (A következő a gimnazistáknak szerveződik jan. 23-án.)
2020. január 10-én, pénteken vendégünk volt Balogh Márta, írói nevén Havas Klára böhönyei írónő, aki A kemence meséi c. könyvéből mondott meséket. A gyerekek figyelemmel hallgatták, lelkesen válaszoltak a történetekhez kapcsolódó kérdésekre. (A legjobb válaszokért csoki járt Márta nénitől!)
Az író-olvasó találkozó után a gyerekek birtokba vehették a Könyv-vár új könyveit. Az Arany Bálint Alapítvány 70 000, a Matoltsy Könyvtárpártoló Alapítvány 100 000 forinttal támogatta idén könyvtárunkat. Köszönet dr. Horváth József tanár úrnak és Viola Ernőnek, az alapítványok vezetőinek! A támogatást túlnyomórészt a Könyv-vár gyűjteményének megújítására fordítottuk. Pl. a csaknem 20 éve vásárolt Mi Micsoda és Magyar népmesék sorozatokat nem elavulás, hanem elhasználódás miatt kellett lecserélni: a kicsik szétolvasták a köteteket!
Violáné Bakonyi Ibolya
Pályaorientációs nap - 2020.1.10
Német versenyen elért szép eredmények! - 2020.1.9
Hetedikes diákjaink kettő csapattal ismét beneveztek a Hebe őszi német országos levelezős versenybe. A verseny célja, hogy a gyerekek megismerjék a német nyelvű országok kultúráját, szokásait. A verseny mindig nagyon szoros, rengeteg csapat jelentkezik. Tanulóink szép eredményt értek el. 100 pontból az egyik csapatunk 96,5 a másik csapat pedig 95,5 pontot ért el. Oklevelet kapnak szorgalmas és lelkes diákjaink. Felkészítő tanár Sipos Marianna.
Gratulálunk!

Jutalmazásban részesült a Csokonai kör - 2020.1.8
Ebben a tanévben is folytatja munkáját a Csokonai anyanyelvi szakkör. Az előző évekhez hasonlóan a Katolikus Rádió „Szóról szóval” c. műsorában kéthetente elhangzik a feladvány. A példamondatok jelölését Orsós Viktória (9.A) Bocz Szimonetta (6.o.) és Várkonyi Andrea (6.o.) tanulók végzik nagy lelkesedéssel. Munkájuk eredményeként jutalmazásban részesült a szakkör az Anyanyelvápolók Szövetsége Kazinczy-díj Alapítványának részéről.

Kósáné Kisgéczi Gabriella
körvezető
Szép versenyeredmények! - 2020.1.8
A Hebe Kft. országos „Mindent az erdőről” levelező versenyére két csapat nevezett iskolánkból. Az egyfordulós versenyen az erdővel kapcsolatos feladatsort kellett megoldani és projektmunkákat készíteni a diákoknak. A 10. évfolyamosok csapata 3. helyezést ért el, az elérhető 100 pontból 98 ponttal. A csapat tagjai: Bondor Jázmin, Varga Petra, Hajdu Csanád, és Peti Soma József.
A 11. évfolyamosok csapata 4. helyezett lett 96 ponttal. Csapattagok: Kalocsa Dalma, Zsíros Ildikó, Kollár Bence, Radák Soma.
Felkészítő tanáruk Mellesné Fonyogáb Kornélia és Varga Jolán.
Gratulálunk!




Elismerések a karácsonyi ünnepségen - 2019.12.20
Örömmel tudatjuk, hogy iskolánk hagyománya szerint minden évben választunk az érdemek szerint kiemelkedő munkát végző gyermekeket, pedagógust és dolgozót közösségünkben. Az idei évben jubileumot is ünnepeltünk.

A 2019. évben
az ÉV DIÁKJÁNAK

alsó tagozaton Sznopek Sára 4. osztályos tanuló
felső tagozaton Tratnyek Sára 7. osztályos tanulót
a gimnáziumban Peti Soma 10.B osztályos tanulót
választottuk.

Az ÉV DOLGOZÓJA Bertalan Marlies dolgozónk lett.

Az ÉV TANÁRÁNAK

Szabó Zoltánné tanárnőt választotta a tantestület.

Örömmel köszöntöttük Kószné Móricz Judit szakácsnőnket, aki 25 éve szolgál a pályán.

Gratulálunk a díjazottaknak, további munkájukhoz sok sikert kívánunk!
Szép siker a biológia OKTV-n! - 2019.12.19
Gratulálunk Németh Olga 12.A osztályos diákunknak, aki a biológia OKTV második fordulójára hivatalos behívást kapott.
Felkészítő tanára Mellesné Fonyogáb Kornélia!







Rendhagyó Csokonai-óra a Gimnáziumban - 2019.12.18
Szerdán a 6. órában vendégünk volt Csörsz Rumen István irodalomtörténész, a régi magyar énekelt költészet tudósa és előadóművésze, a Musica Historica együttes tagja. Aki délelőtt részt vett a Történelmi Parkban a Csokonai-kiállítás megnyitóján, már ízelítőt kaphatott a XVIII. század végi dallamokból. Tele volt a díszterem: a középiskolásokon kívül a 6. és 7. osztályosok is részt vehettek a rendhagyó irodalomórán, hiszen ők is tanultak már Csokonairól. A diákok olyan ismeretekre tehettek szert, amelyek tankönyvben nem lelhetők: életút helyett a költemények keletkezéséről, a hozzájuk kapcsolódó dallamokról, a művek utóéletéről hallhattak két énekelt vers előadása között. Csokonai Csurgón írt vígjátékaiban (Karnyóné, Cultura) a betétdalok kísérete régen a falusi mulatságok hangszere volt, ennek emlékére az óra végén megszólalt egy igazi magyar duda is.




Karácsonyi Hangverseny - 2019.12.18
A Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Zeneiskola növendékeiként zenélve is bemutatkoztak diákjaink

A Kisiskola aulájában Karácsonyi Hangversennyel zárták a mai napot zeneiskolás gyermekeink. Zongorán,fuvolán és furulyán adták elő szebbnél-szebb darabjaikat. Gratulálunk nekik! A pedagógusok és szülők egyaránt büszkék lehettek gyermekeikre. Köszönet a felkészítő tanároknak és minden segítőnek.


A "kultúra oltárán áldoztunk a mai napon" - kiállítás megnyitó, városi séta - 2019.12.18
A Városi Betlehemnél és karácsonyfánál jártak alsó tagozatos tanulóink.

25 fős küldöttségünk pedig részt vehetett a Csokonai kiállítás megnyitó ünnepségén a Történelmi Parkban. Büszkék vagyunk Peti Soma 10.B osztályos tanulónkra, aki az ünnepségen iskolánkat képviselve elszavalta Csokonai
Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban című versét.
Aki teheti, nézze meg a kiállítást, igazán nagyszerű!










Alkalmi kórusunk a Mindenki Karácsonyán szerepelt - 2019.12.17
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium lelkes és önkéntes diákjai nagy szeretettel készültek a mai napra, a Közösségi Házban rendezett Mindenki Karácsonyára. Szerettek volna hozzájárulni az ünnepre hangolódáshoz az általuk előadott dalokkal. Reméljük, úgy érezzük, sikerült!




Mézeskalács illat járta át a Kisiskolát - 2019.12.17
A Kisiskolában a mai nap mindenki számára izgalmas és örömteli volt . Reggel igazgatói dicséretek kiosztására került sor. Gratulálunk a dicséretben részesülteknek! Délután mézeskalácsot süthetett minden osztály. A közös munka igazán jó hangulattal zárta a napot.



Az első negyedévet értékeltük - 2019.12.17
A tanév eddig eltelt idejében főként szép sporteredmények születtek, de ünnepi műsorokon való szereplésért, nyelvvizsgák letételéért is járt az igazgatói dicséret.
Gratulálunk az elismerésben részesülőknek!






Városi karácsonyváráson jártunk - 2019.12.13
December 13-án este a városi karácsonyi ünnepélyen szerepeltek alsó tagozatos dráma szakkörös diákjaink, akik nagy szeretettel készülve léptek színpadra. A Kisiskola báb-szakköröseit Balogh Lászlóné, Gyöngyi néni készítette fel!
A Melyiket a kilenc közül ? című színdarabjuk mondanivalója igazán a szívekig hatolt.
Köszönjük szépen!

Luca-nap az Ovisoknak és a Legkisebb Csokonaisoknak - 2019.12.13
December 13-án játékos délelőttre hívtuk a környék nagycsoportos óvodásait! Közel 60 kisgyermek látogatott el iskolánkba, ahol már karácsonyi hangulat fogadta őket! A délelőtt folyamán izgalmas és érdekes játékos feladatok várták a gyerekeket 6 állomáson! Táncoltak, terméseket válogattak, majd karácsonyi képet ragasztottak a magokból, akadály pályával kellett megbirkózniuk, gömbdíszt készítettek, ügyességi játékot játszottak! Az ovisok iskolás párjukkal kiegészülve látogatták végig az állomásokat és gyűjtötték be a jól megérdemelt nyomdájukat! Természetesen senki nem távozott üres kézzel! Az iskolások egy szép karácsonyi dallal és karácsonyfadísszel köszöntek el a kis ovisoktól! A délelőtt folyamán mindenki nagyon jól érezte magát, kellemes és vidám perceket töltöttünk együtt!
Köszönjük mindenkinek a részvételt!
Áldott adventet kívánunk!



A Kollégiumba is megérkezett a Mikulás - 2019.12.12
(kicsit megkésve, de nagy szeretettel)

Csütörtökön egy adventi történet felolvasásával vette kezdetét kollégista diákjainknak szervezett karácsonyi est. A kellemes hangulatú beszélgetés mellett elfogyasztott vacsora után következett a tombola sorsolás!
Ezúton is köszönjük minden kollégának, aki süteménnyel vagy tombola tárgy felajánlásával járult hozzá az est megszervezéséhez! Szinte minden tanulónak kedvezett a szerencse, nyereménnyel gazdagodva térhettek vissza kollégiumi szobájukba! Reméljük, sikerült egy kis karácsonyi hangulatot csempészni a kollégisták hétköznapjaiba!






Játék a Múzeumban - Adventi csendben... - 2019.12.9
A hetet egy örömteli karácsonyi készülődéssel kezdhette a csokonais negyedik osztály a Városi Múzeumban. A gyerekek szebbnél szebb gipszfigurákat készítettek. Nagy volt a sikere . Köszönjük a szervezőknek!
Képek













Valamit a percek közé… - 2019.12.7
A hét végén Peti Soma 10. B osztályos diákunk egy országos versmondó versenyen vett részt Nagyatádon, melyet Bertók László, egykori diákunk tiszteletére rendeztek. A versenyzőknek egy Bertók László – verset és egy szabadon választott 20-21. századi költő művét kellett elszavalniuk. A színvonalas versenyről emléklappal és sok tapasztalattal gazdagodva tértünk haza. Jövőre újra megpróbáljuk! Gratulálunk Somának a szerepléshez!
Felkészítő tanárok: Majzik Valéria és Weisingerné Barbér Katalin












Mikulás Kupa - Úszóversenyen jártak diákjaink - 2019.12.7
December 7-én, szombaton Barcson a Mikulás Kupa nevű úszóversenyen az iskola három tanulója, Vass Dorottya és Vizáver Emma és Kardos Máté vett részt.
Kardos Máté 25m mellen 3. helyezett, 25m gyorson és háton 2. helyezett és 25m pillangón 1. helyezett lett!
Vass Dorottya 50m gyorson 3.helyezett, 50m mellen 2.helyezett, 50m háton,50m pillangón és 100m vegyesen 1.helyezett lett. A verseny zárásaként megrendezésre kerülő Csillagszóróban 2. helyen végzett.
Vizáver Emma 50m háton és 100m vegyesen 3. helyezett lett.
Gratulálunk!



Megérkezett a Mikulás! - 2019.12.6
Ma reggel a a Kisiskolába is megérkezett a Mikulás. A gyerekek verssel és énekszóval köszöntötték. A rengeteg ajándéknak és jó szónak mindenki nagyon örült.

Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás!
Gyere már, gyere már minden gyerek vár!
Krumplicukor, csokoládé jaj de jó,
De a virgács jó gyereknek nem való.
Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás!
Gyere már, gyere már, minden gyerek vár!!!






Savaria országos történelem verseny - 2019.12.3
A verseny meghirdetője: Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Szolgáltató és Kutató Központ

A verseny célja, hogy a tehetséges diákok számára lehetőséget biztosítson egyes történelmi korszakokban való elmélyülésre, a képességek újszerű fejlesztésére.
Iskolánk évek óta résztvevője a versenynek. Az idei tanévben a központi feladatlap kitöltése után magas pontszámokkal jutottak tovább diákjaink a megyei fordulóba .



7-8. osztályos kategória: HERZSENÁK FRUZSINA ( 90 % )

9.osztály ( I.kategória) : NEMES TAMÁS (85 % )

10. osztály (II. kategória) : FÜSTÖS JUDIT ( 95 % )

Felkészítő tanár. Szabó Zoltánné
Gratulálunk!
BábSzínTér - 2019.12.3
Nagy örömünkre újabb bábelőadást nézhettünk meg alsó tagozatos gyermekeinkkel a Művelődési Házban a Báb-Szìntér szervezésében. A színdarab címe: a Holle anyó volt. Mint mindig, most is osztatlan volt a siker. Köszönjük.




Szalagavató a Csokonaiban - 2019.11.29
Hogyan lógj a neten? - Internetbiztonságról fiataloknak - 2019.11.27
Iskolánkban előadás keretei között hallhattak fiataljaink a közösségi média káros hatásairól, veszélyeiről. Megtanulhattuk, hogy az interneten és a közösségi médiában a gyerekeknek magukra kell vigyázni, mert más nem teszi meg. Megoldási javaslatokat kaptunk arra, hogy mit kezdjünk a veszélyekkel, kihez fordulhatunk segítségért, ha baj van. Előadónk Garliczky Krisztina- life coach, TÜV minősített DPO és gyakorló GDPR szaktanácsadó volt. Köszönjük tájékoztatását.


Pályaorientáció Nagykanizsán - 2019.11.27
November 27-én, kedden pályaorientációs kiránduláson vett részt a 12/B osztály. Célpontunk a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampusza volt, ami iskolánk partnerintézménye is egyben.
10 órakor plenáris előadásokkal kezdődött a rendezvény, ahol áttekintést kaptunk a képzési formákról, aztán egy volt hallgató visszaemlékezését hallgattuk meg. Végezetül a duális képzés részleteit ismerhettük meg, ahol a diákok munka mellett folytatják tanulmányaikat. Ezután megtekinthettük az intézményt és tájékozódhattunk a felállított standoknál.
A program második részében elmentünk a Hotel Karos Spa szállodába, és a turizmus vendéglátás duális képzésről kaptunk ismertetést. Közben megtekintettük a szállodát, vendéglátóink pedig látványos és finom almakoktéllal kínáltak bennünket.
A nap végén még egyszer körbenézhettünk a kampuszon, majd a kapott szendvicsek elfogyasztása után indultunk haza.
Adventi koszorú készítése a Csokonaiban - 2019.11.27
Csak nem olyan régen kezdtük el a tanévet, s máris elérkezett az advent. Hétvégén már az első gyertyát gyújtjuk meg a koszorún. Ezen alkalomból november 25-én (hétfőn) és november 27-én (szerdán) adventi koszorút készítettek a csokonaisok. Mindkét napon 14 órától 16 óráig alkothatták meg az osztálytermükbe vagy az otthonra szánt koszorúkat. Borostyánból, tujából, különféle fenyőágakból válogathattak az alaphoz. Az elmúlt évekből felhalmozódott szalagok, kiegészítők, gyertyák újrahasznosításra kerültek, hiszen a diákok ezekből egészíthették ki szabadon összeállított kompozícióikat. A zenés összejövetelen kézműveskedésre is lehetőség nyílt. Voltak gyakorlott koszorúkészítők, de olyanok is, akik most ismerkedtek meg ennek titkaival.
Az elkészült művekben mostantól 4 hétig gyönyörködhetünk. A délutánok jó hangulatban teltek, és annak biztos tudatában távozhattunk, hogy valami szépet alkottunk.


A balatonfüredi református hittanos találkozón jártunk - 2019.11.23
A mai napon részt vettünk Balatonfüreden a Dunántúli Református Egyházkerület Felsős hittanos találkozóján az Alsoki gyülekezet konfirmandusaival ill. a Református Gimnázium 9. 10. és 11.-es diákjaival. A találkozó hívogató mondata: KÖZÖSSÉGBE HÍV! Egy jó hangulatú, tartalmas és sikeres napot tudhatunk magunk mögött. Ezúton is köszönjük a résztvevőknek és a szervezőknek egyaránt.



Robin Hood - 2019.11.18
A hét elején a BábSzínTér szervezésében a Közösségi Házban Robin Hood történetét nézhették meg Kisiskolás gyermekeink. A báb előadást mindenki nagyon élvezte.
















Sikeres intézményi pályázat - Az Év Egészséges Iskolája címet nyertük el - 2019.11.18
Intézményünk a 2018/2019-es tanév során pályázatot nyújtott be a Kezdjük Időben - Országos Középiskolai Egészség Programban. Két kategóriában pályáztunk és teljesítettük sikeresen a kiírt feladatokat. Minden kritériumnak megfeleltünk. Így a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium az Év Egészséges Iskolája Pályázatot elsőként teljesítette a Kezdjük Időben - Országos Középiskolai Egészség Programban, ezzel elnyerve Az Év Egészséges Iskolája címet!
A szervezők szavait idézve:” Az Önök iskolája számunkra példaértékű!”
Az ünnepélyes díjátadóra a tanév során kerül sor.
Mézes reggeli a Kisiskolában - 2019.11.15
Köszönjük Pálfy Dánielnek és családjának, hogy iskolánk részese lehetett ennek a nagyszerű vendéglátásnak és ismertetőnek.

Pálfy Dániel bejegyzése:

" Mézes reggeli

Ma délelőtt a csurgói Csokonai Gimnázium kisiskolásait mézes reggelire hívtuk meg. A Szlovéniából indult kezdeményezés eredményeként ma már számos európai úniós országban minden év novemberének 3.péntekén több százezer óvodás és iskolás ismerkedhet meg a méhek csodálatos életével, s kóstolhatja meg a környékükön termett finomabbnál finomabb mézeket.Az országos megnyitóval egyidőben tartottuk mi is a Csokonai Gimnáziumban az "Egyél minden nap mézet" kampány keretében a mézes reggelit, melynek során a gyerekek egy rövid, méhekről szóló kisfilm után elfogyaszthatták a vajas-mézes kenyeret s mézes teát, amely olyan népszerű volt, hogy a kenyérből "pótbeszerzést" kellett végezni. Ezután következett a mézkóstoló, amely magában foglalt egy mézfelismerő versenyt is, ahol az osztályok mérkőzhettek meg egymással.A hat féle méz és lépes méz közül természetesen ez utóbbi volt a legnépszerűbb, hisz ez az a mézes termék, amelyhez legkevésbé lehet hozzájutni, de most mindenki kedve szerint falatozhatott belőle. Végül pedig a nap folyamán hallottakból írtak egy kis tudáspróbát a diákok, a legjobbak jutalma mézes finomságok lesznek.Az Országos Méhész Egyesület ajándéka pedig minden résztvevőnek egy kis tasakos méz lesz. Köszönjük a tanító nénik és asszisztensek segítő közreműködését, s nem utolsó sorban a rendezvényt mézzel támogató csurgói méhészek, Márta Feketéné és Zsolt Barbér felajánlását. Egy mozgalmas, hangulatos délelőttöt tölthettünk el a diákok között, engem különösen megfogott a gyerekek közvetlensége, érdeklődése, tisztelettudó magatartása, s remélem, lesz rá még lehetőségünk, hogy másokkal is megismertethessük a természet e különleges csodáját, a mézet, hisz elkötelezettek vagyunk abban, hogy egy olyan nemzedék nőjön fel, akik összhangban tudnak élni a természettel, vigyázva annak minden kincsére.

Együnk minden nap mézet! "
Márton-nap az ovisokkal a Jézus Szíve templomban - 2019.11.8
A műsort a Református Kisiskola 2. 3. és 4. o. hittanosai adták elő. A közös együttlét mindenki számára örömteli volt. Köszönjük szépen!





Egy biológus tanár kalandjai Malakológiában - 2019.11.7
A biológia iránt érdeklődő diákjaink Szabó Sándor ny. középiskolai tanár előadásán vettek részt, aki a malakológia területén végzett kutatásait, eredményeit, gyűjteményének egy részét mutatta be a diákoknak. Az előadást jó hangulatú kvíz vetélkedő követte, ahol a „Csokonaisok” nagyon eredményesen szerepeltek.





Pályaorientációs tájékoztató szülőknek - 2019.11.7
Köszönjük Farkas Balázs (Classens Group HR Managere), Keszericze Jenő (SEFAG Erdészeti és Faipari Kft. Csurgói Faipari Gyár Igazgatója), Füstös János (Csurgó Város Önkormányzatának Polgármestere), Maronics Gábor (Somogy Megyei Kormányhivatal Csurgói Járási Hivatal Hivatalvezetője), Dr. Györkös Balázs (rendőr alezredes, a Nagyatádi Rendőrkapitányság Vezetője), Lovas Mária (Novoplast Hungária Kft. Adminisztrációs vezetője), Melhardt Miklós (Dynamic-Csurgó Kft. Ügyvezetője), Bognár Péter (a Nagyatádi Hivatásos Tűzoltóság Parancsnokhelyettese) tájékoztatóját térségünk közép- és felsőfokú iskolai végzettséggel betölthető álláshelyeiről.
Filharmónia előadáson jártunk - 2019.11.6
JAZZ A LELKE MINDENNEK
Jazzformers
Moderátor: Szalkay Dávid
A Jazzformers tagjai felsőfokú szinten végzett jazz-, illetve klasszikus zenészek, akik aktív zenei életük mellett régóta zenetanárok is. A koncerten magával ragadó stílussal mesélték el a jazz történetét, az afrikai és amerikai zenei műfajok összeolvadását, miközben a történet során felbukkanó hangszereket is bemutatták a közönségnek. Az izgalmak itt még nem értek véget, hiszen a koncert során a gyerekek is szerepet kaptak, és közösen énekelhették az együttessel kedvenc rajzfilmjeik dalait is.
Diákolimpia-kézilabda rangadó - 2019.11.4
Iskolánk 2019.11.04-én Balatonbogláron kézilabda 6.korcsoportos megyei döntőn vett részt, ahol a bronzérmet szerezte meg csapatunk. Gratulálunk az eredményhez! Felkészítő tanáruk Molnár Ferenc volt.






Rajzpályázat eredményhirdetése - 2019.11.4
Gratulálunk Major Lili 3. osztályos tanulónak nagyszerű rajzához, mellyel a Csurgói Egészségfejlesztési Iroda "A barátság fél egészség" című rajzpályázatán az alsó tagozatosok versenyében 2. helyezést szerzett. Iskolánk tanulói lelkesen pályáztak alkotásaikkal, ennek nagyon örülünk!








Meghívó 8. osztályosok részére!

Nyílt napok, gyere, nézz be a Csokonaiba!
Rendkívüli szülői értekezlet - 2019.10.30
Meghívó rendkívüli szülői értekezletre 2019. november 7. (csütörtök) 17 órára, az iskola Dísztermébe - Nagyon fontos, hogy beszélgessünk!

A felsőfokú iskolák felvételi rendszere váltózóban van, a középiskolás korosztály nagy kihívások előtt áll. Térségünk munkaerő igénye sem ismert sokak számára, nehéz az eligazodás világunkban.
Hogyan és hova tovább továbbtanulás? címmel szülői fórumra hívjuk a Kedves Szülőket!
Kerekasztal beszélgetésre hívjuk a helyi vállalkozókat, szervezetek, hivatalok vezetőit, hogy tájékoztatásukkal segítsék a szülőket abban, hogy merre orientálják a gimnáziumot elvégző gyermekeinket. A 8.-12. osztályos tanulóink szüleit várjuk a beszélgetésre, megbeszélésre.
Ünnepi istentisztelet a reformáció jegyében - 2019.10.25
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepe - 2019.10.22
Néptáncos tehetségeink! - 2019.10.19
A Drávagyöngye Ifjúsági Néptánc Egyesület fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a hétvégén, szombaton Zákányban. Fergeteges műsorral szórakoztatták a közönséget. Nem hiába, a sokéves munka, tánctanulás, jól összeszokott táncos csapatokat hozott össze. Füstös Gábor Tanár Úrnak szeretettel gratulálunk! Büszkék vagyunk arra, hogy a táncos csapatban iskolánk két tanulója is kiválóan helyt állt: Csányi Boglárka és Füstös Bálint tehetsége elismerendő! Kívánjuk, hogy táncos jókedvük még sokáig megmaradjon!

Határtalan Délvidék élménybeszámoló - 2019.10.18
A beszámoló a képre kattintva érhető el.






Fekete István nyomában - 2019.10.16
„Fekete István nyomában” XIII. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályversenyen vettünk részt első alkalommal 7. osztályos diákjainkkal. A verseny Alsókövesd és Nagymáté környéki erdőterületen zajlott 20 csapat részvételével. A 3 fős csapatoknak a természetvédelemmel, az erdő- és vadgazdálkodással és az író életével kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. Eközben a „Fekete István Emlékösvény” kb. 5 km-es szakaszát járták be, növény és állatfajokat ismertek fel, terepi feladatokat teljesítettek. Az élményekben gazdag versenyben mindkét csapatunk díjazott lett. Tratnyek Sára, Szücs Réka, Somogyi Sára csapata 6. helyezést ért el, Kőszegi Ákos, Horváth Hunor, Horváth Vilmos csapata 5. helyezett lett. Gratulálunk nekik! Felkészítő tanáraik Varga Jolán és Mellesné Fonyogáb Kornélia voltak.
Tök jó napon jártunk a Mesevár Óvodában - 2019.10.16
3. osztályos kislányaink ragyogó táncukkal szórakoztatták a Mesevár Óvoda kis lakóit ezen a borús őszi napon. Vendégként nagy szeretettel fogadtak minket az oviban, amit ezúton is köszönünk! A mosolyok, a reppenő szoknyácskák, a játék öröme, a finom sütik, a szép faragott tökök látványa, a sült gesztenye illata igazán vidám délutánt kerekítettek mindannyiunk számára.




Mezei futóverseny! - 2019.10.14
Körzeti mezei futóversenyen vettünk részt október 14-én a III. kcs-os fiúkkal, melyet a Sótonyi László Sportcsarnok előtti futópályán rendeztek. A Madarász Milán, Gorján Gyula, Kránicz János, Kránicz Kristóf, Kőszegi Ákos alkotta csapat 2. helyezést ért el, míg egyéniben Kránicz János 2., Kőszegi Ákos 4. helyezést értek el. Teljesítményükhöz gratulálunk!














Különleges művészetóra - 2019.10.11
Különleges művészetórán vettünk részt a 12. évfolyam tanulóival Pécsett a Csontváry Múzeumban

Pénteken ( október 11-én ) reggel 8 órakor indultunk az iskola buszával Pécsre. A középkori belvárossal való ismerkedés után / Barbakán bástya, Püspöki palota, Székesegyház, Széchenyi tér és a Dzsámi/ fél 12-kor fogadtak minket a múzeumban. Vadvári Katalin múzeumpedagógus vezetésével ismerkedtek diákjain Csontváry Kosztka Mihály Tivadar különleges életútjával és művészetével. A hagyományos tárlatvezetés helyett, csapatokra osztotta a tanulókat és a hat csapat a Csontváry életút egy-egy szegmensét tárta fel,(nyomozta ki ) a kapott segédanyag és a múzeum festményei alapján. Majd miden csapat egy kiselőadás formájában ismertette a többi csapattal ( összesen 6 csapatra osztotta Katalin a 12/A és 12/B osztályok tanulóit) a "nyomozás" eredményeit. Ezek a játékos feladatok könnyen érthetővé és feldolgozhatóvá tették a diákok számára Csontváry rendhagyó életét művészetét. Vidám hangulatú péntek délelőttöt töltöttek a Csontváry festmények társaságában. Köszönjük a pécsi Csontváry Múzeum dolgozóinak és Vadvári Katalin múzeumpedagógusnak a remek foglalkozást!
Álláshirdetés
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium


pályázatot hirdet

magyar szakos tanár


munkakör betöltésére.

Részletes tájékoztatás a hivatkozásra kattintva érhető el!

Ezer éves Csurgó, ezer perces Bibliaolvasás - 2019.10.10
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium diákjai is kivették a részüket a szolgálatból. Hálás szívvel köszönjük Szászfalvi László nagytiszteletű úrnak és Szászfalvi Lászlóné nagytiszteletű asszonynak, hogy minket is bevontak ebbe az ünnepbe!
Isten áldása legyen mindannyiunk közös szolgálatán!
Sántha Péter lelkész, vallástanár












A magyar népi játék napja - 2019.10.9
A mai nap a játékról, pedagógiáról, értékről és legfőképpen a gyerekekről szólt!
Játéktól, jókedvtől volt zajos a mai délután Kisiskolánkban.



A magyar népi játék kimeríthetetlen pedagógiai eszköztárként van jelen mindennapjainkban.
Fejleszt, nevel és ismeretet közvetít. E nap célja, hogy a világ minden pontján az önfeledt játéké legyen a főszerep. Így volt ez ma nálunk is! Képek.
Közhasznú feladatellátásban a Csokonaisok - 2019.10.9
A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Az alkalom Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.).


Iskolánk közössége városunk tereit, utcáit szépítgette, takarította. Továbbá első próbálkozásként 6 idős nénit kerestünk fel otthonukban, és végeztünk számukra fontos kerti, ház körüli munkát. Reméljük, mindenkinek öröm volt! Képek.
Megyei ügyességi csapatbajnokságon (V-Vl. kcs.) jártunk - 2019.10.9
Távolugrás (Kovács Dávid, Somogyi Balázs, Lassú Martin, Miklós Gábor Levente, Zilahy Gábor) 3. hely (533 cm átlag)

Diszkoszvetés (Kovács D., Miklós G. L., Radák Soma, Zilahy G.) 1. hely (25,99 m átlag)

Felkészítő tanár Peperő Miklós volt. Gratulálunk a szép teljesítményhez!



Kisdiákjaink az Idősek napján - 2019.10.8
Tanulóink is köszöntötték mesékkel és énekszóval Csurgó város Időseit. Felkészítő tanáraik Weisingerné Barbér Katalin és Zsoldi Gergely voltak.


















Iskolai megemlékezés az aradi vértanúkról - 2019.10.6
"Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Híres-neves magyar hősök temetője.
Teremjenek határidon vérvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő halálok."





Mesemondó verseny - 2019.9.30
Dicséretesen szerepeltek iskolánk felsős tanulói a Benedek Elek Városi Népmesemondó versenyen. Bocz Szimonetta, hatodik osztályos tanuló az aranyérmet vihette haza A kútágas című népmese előadásával, Várkonyi Andrea, szintén hatodik évfolyamos diák Péter és Pál történetét elbeszélve léphetett a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Az eseményen gyönyörűen szerepelt továbbá Hunyadi Emma és Csapó Vanda, akik szintén intézményünk tanulói. Mindnyájuknak gratulálunk! Felkészítő tanáruk Zsoldi Gergely volt.

Gyászhír - 2019.9.30
Szomorú szívvel búcsúzunk Molnár János (1963-2019) karbantartónktól. Ég VELE!


















Oláh Ilona-Lonci néni - lelkész, vallástanár - 2019.9.28
A 2018/2019. tanév tanévzáró ünnepségén (júniusban) búcsúztunk el az akkor nyugdíjba vonuló szeretett Lonci néninktől. Most végső búcsút veszünk...
Kedves Lonci! Szeretettel gondolunk RÁD, nyugodj békében!

Erdélyben született, a parciumi „hepehupás vén Szilágyban” nőtt fel ugyancsak lelkész családban.
1982-ben szerzett lelkészi diplomát a kolozsvári teológián.
1983-ban kötött házasságot Oláh Lajos Sándor református lelkésszel.
A kötelező segédlelkészi évek után önálló lelkészként szolgáltak mindketten a parciumi Bihar megyében 1993 -ig, nem messze Nagyváradtól. Közben 3 lányuk született, a negyedik lányuk pedig már itt Magyarországon, miután áttelepedtek.
1994 októberétől már el is vállalta Lonci néni Csokonyavisonta és körzete lelkészi szolgálatát, amelyet mostanáig végzett.
2004-ben úgy gondolta, hogy kipróbálja magát egy világi egyetemen is, és a Dunántúli Református Egyházkerület támogatásával beiratkozott a veszprémi Pannon Egyetem Etika, ember-és társadalomismeret tanárképző szakára levelező tagozatra. Így újra megkezdte a diák- és kollégiumi életet 4 éven keresztül. Ehhez a családja nagymértékű támogatására és türelmére volt szüksége, hiszen havonta 2-3 alkalommal csütörtöktől szombatig nem volt otthon.
2008-ban kezdte el itt a gimnáziumban vallástanári munkáját. Persze ez is csak úgy volt lehetséges, hogy a férje saját körzete mellett elvállalta az ő gyülekezeteiben is a hétköznapi szolgálatainak nagy részét. Így kezdődött kétlaki élete. Hétköznap Csurgón, hétvégén Csokonyavisontán végezte feladatait. Mindeközben gyermekei felnőtté váltak, férjhez mentek, unokái születtek.
Gimnáziumunkban az elmúlt 10 év során meghatározó volt a jelenléte.
A hitéletet összefogta, irányította, a tanulókat versenyekre készítette fel, ötletes feladatokkal színesítette mindennapjainkat. Kreativitásának nyomai ma is láthatóak intézményünkben.
A 62 év alatt nagyon sok örömben volt része, de sajnos komoly nehézségei is akadtak. Próbatételei között is azonban Lonci néni midig úgy érezte, hogy az ÚR mindig velük volt. Kedves Lonci, most is VELED van az Úr!

Kirándult az 5. osztály - 2019.9.26
Szeptember 26-án a reggeli csepergős időben érkeztünk meg Porrogra a Madarász család birtokára. A szívélyes fogadtatás után átsétáltunk a család gyümölcsfeldolgozó üzemébe, ahol az ötödikes gyerekek egy remek előadás keretében ismerkedtek meg a lekvár és szörp készítés modern, ám a természetes ízeket, aromákat megtartó módszerével és gépeivel.
Az üzem egy remekül felszerelt családi gazdaság egyik eleme, amely modern gépekkel adalékok és tartósítószerek nélkül készít ízletes lekvárokat, gyümölcskenyeret és szörpöket.
A technológiai ismertető után a tanulók megkóstolhatták a sokféle lekvárt és szörpöt.
Az egy órás látogatás után, már a nyiladozó napsütésben sétáltunk át a gazdaság egyik gyümölcsültetvényére. Az ültetvény egyik részét a manapság már alig látható birsfás foglalta el. Másik részén egy modern fóliasátort és a benne lévő málnaültetvényt néztük meg. Az őszi idő ellenére édes málnát csemegézhettünk. Majd megnéztük a fiatal, 6 éves dió ültetvényt is.
Az ültetvények mind modern öntöző rendszerrel vannak felszerelve.
A sok újdonságtól már kissé megfáradva tértünk vissza a család házához, ahol Erik és Milu ( Milán) a Madarász ikrek nagymamája virslis reggelivel és szörpökkel kínálta az ötödikes lurkókat. Egy rövid játék a kutyával az udvaron és elbúcsúztunk a Madarász családtól, akik fantasztikus délelőttel ajándékoztak meg bennünket. Reméljük még visszatérünk ebbe a barátságos kis faluba, Porrogra!
Köszönjük a Madarász családnak!

Emlékszobor avatás a Csokonaiban - 2019.9.14
Miklya Gábor szobrászművész alkotta meg Pókos Ferenc Tanár Úr mell alakos domborművét, valamint Raksányi festménnyel gazdagodott iskolánk

Az 1000 éves Csurgó ünnepség-sorozat keretén belül, annak részeként Pókos Ferenc tanár úr mell alakos domborművének leleplezésére kerülhetett ma sor annak a nemes kezdeményezésnek köszönhetően, hogy az 1970-71. tanévben végzett 4.A osztály egykori tagjai, volt diákjai felhívást tettek közzé mindazok számára, akik szerették Pókos tanár urat, nagyra becsülték, elismerték és tisztelték csurgói munkásságát.
Az avató ünnepségen Prof. Dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár úr, Bertók László Kossuth-díjas költő és Violáné Bakonyi Ibolya könyvtáros - Öregdiákok emlékeztek meg egykori szeretett tanárukról, Pókos Ferencről.

Az 1967. tanévben végzett 4.B osztály pedig Raksányi Lajos festményét adományozta iskolánk könyvtárának.


Isten áldja az Öregdiákokat!
1000 ÉVES ÉVFORDULÓ! 1000 TAGÚ KÓRUS! - 2019.9.13
A Városi Sportcsarnokban Csurgón gyűjtött népdalokat énekeltünk! Éljen Csurgó!

Kollégistáink kirándultak - 2019.9.5
A mai nap délutánját kollégistáinkkal a Zistón töltöttük. A közös főzés és szalonnasütés mellett sportoltak is diákjaink. Fociztak, röplabdáztak, tollasoztak nevelőikkel együtt. A képek beszédesek, mindenki nagyon jól érezte magát.





Csendes nap a Csokonaiban - 2019.9.3
Légy PÉLDA!

"Mit a bölcsek
bölcs esze
föl nem ér,
gyakorolja azt
a gyermeki,
tiszta kedély."
Friedrich Schiller

Képek
Tanévnyitó a Csokonaiban - 2019.9.1
Az év igéje: 1. Timóteus 4:12

"Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged!
Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, ahogyan élsz, a benned élő isteni szeretettel, a hiteddel, és életed tisztaságával!"

Képek

1000 éves Csurgó - 2019.8.17
Kedves Volt Iskolatársaink!

Tájékoztatunk benneteket, hogy az 1000 éves Csurgó ünnepség-sorozat programját a szervezők összeállították, melynek részeként Pókos Fe